A csecsemőkori stroke

Nem csak a felnőtteket sújtja: négyezer kisbabából egy stroke-ot kap. Az első év, abból is az első két hónap a legveszélyesebb. Mi okozza az agyi katasztrófát ilyen kicsi korban?

Hogyan alakul ki a stroke?

A stroke gyermekkorban általában egy ér megpattanásával és vérzéssel jár, ritkább az érelzáródásos (isémiás)-oxigénhiányos eredetű, mint felnőttek esetében, akiknél leggyakrabban az elmeszesedett artériák, a magas vérnyomás és a szívritmuszavarok következtében alakulhat ki az életveszélyes állapot.

A szélütés évente több millió embert is érinthet világszerte, és ha nem ismerik fel időben, illetve nem teszik meg a kellő lépéseket, akkor nagyon súlyos, halálos következményei is lehetnek. Sajnos az emberek nagy része még mindig nincs tisztában a stroke tüneteivel. Így ismerje fel a stroke-ot!

Gyerekeknél az ok sokszor szívbetegség, illetve sarlósejtes vérszegénység . Hajlamosít még a betegségre a kiszáradás, a feji vagy nyaki fertőzés, a fejet ért sérülés, az autoimmun rendszer megbetegedése és a gyulladásos bélbetegség . A babakori stroke kockázata nő koraszülés esetén, vagy, ha a magzatvíz fertőződik, korai magzatburok-repedés következik be, és, ha terhességi magas vérnyomás alakul ki. Szülés közbeni sérülés, trauma, fertőzés és oxigénhiány is kiválthat stroke-ot.

Szülés közbeni sérülés, trauma, fertőzés és oxigénhiány is kiválthat stroke-ot
Szülés közbeni sérülés, trauma, fertőzés és oxigénhiány is kiválthat stroke-ot

Vannak gyerekek, akiknek genetikusan hajlamuk van a vérrögképződésre. Kisbabák születhetnek artériákat érintő szűkülettel is, kialakulásának oka lehet az erek gyulladásával járó fertőzés, leggyakrabban a bárányhimlő. A vírusok az agyi erek gyulladását is okozhatják.

A stroke-nak általában nem egyetlen oka van, mindig több tényezőt kell vizsgálni a kezelés megkezdése előtt.

A gyógyulás esélyei

A lényeg esetükben is az, mint a felnőtteknél: minél előbb felismerni a bajt, és megkezdeni a kórházi kezelést, megállítani a vérzést. A gyermekek agya gyorsabban regenerálódik, mint a felnőtteké. Sokkal rugalmasabb, jobbak a gyógyulási esélyek. Ha az egyik agyterület károsodott, egy másik át tudja venni a szerepét. Ha például az újszülött beszédközpontja sérült meg, a gyermek akkor is megtanulhat beszélni. Ez a lehetőség az életkor előrehaladtával korlátozottabb. Egy 14 éves gyermek beszédközpontjának károsodása után az agy sokkal nehezebben szervezi újra a folyamatot.

Megelőzhető a stroke?

Ritkán. Kicsi gyermekek, babák esetében a stroke általában valamilyen betegség első jele. Fontos azonban, hogy a fejsérülést mindig alapos kivizsgálás kövesse, illetve a szülés előtti, alatti és utáni kockázati tényezőket ne hagyják figyelmen kívül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!