Újabb rekord a magyar egészségügyben

Bár tavaly kevesebben jelentkeztek szervdonornak, mint 2017-ben, így is több szívátültetést, egészen pontosan 62-t tudtak végrehajtani Magyarországon. Ez rekordesetszám.

Tavaly 214 jelzés érkezett a donorjelentő zöld számra, ebből 168 szervadományozás valósult meg - írja a Vg.hu az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) transzplantációs igazgatóságának 2018-as jelentésére hivatkozva. A Magyarországon elhunytakból 505 szervet ültettek át , míg az Eurotransplant - nyolc ország transzplantációs intézményeit tömörítő kiszolgáló, szervallokációs szervezet - rendszerén keresztül 119 szerv érkezett külföldről, ahol viszont 148 magyar donorszervet ültettek be. Bár az adatok szerint 7,5 százalékkal csökkent a donorjelentések száma, így is 13,7 százalékkal több szervet adományoztak.

A Magyarországon elhunytakból 505 szervet ültettek át
A Magyarországon elhunytakból 505 szervet ültettek át. Fotó: iStock

Rekordszámú szívátültetés

"A fiam szíve másban dobod tovább" Máté ötéves kora óta egy másik gyermek szívével él. Olvassa el történetét, kattintson ide !

2017-hez képest 2018-ban nőtt a máj-, illetve a tüdőátültetések száma is, előbbi 8,11 százalékkal, utóbbi pedig közel 10 százalékkal. Az igazi siker azonban a szívátültetésekhez kötődik: a két hazai szívtranszplantációs központban ugyanis 62 szívátültetést végeztek el tavaly, ami rekordesetszám a program indulása óta.

Nőtt a 20 év alatti donorok száma

Az akut betegek tavaly átlagosan 36 napot vártak szervre, míg egy évvel korábban csak 22 napot. A várakozók átlagéletkora egyébként 39 év volt, a donoroké azonban kicsit több, 50 év. Figyelemre méltó adat, hogy 2018-ban megkétszereződött a húsz év alattiak aránya, de nőtt a 41-50 éves korosztály és a 61-70 éves korosztály donorainak a száma is, előbbi 5 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.