Mintha szívügyünk volna
Hazánkban hét szívsebészeti centrumban (Debrecen, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Budapest - Semmelweis Egyetem, Budapest - Országos Kardiológiai Intézet, Budapest - Országos Gyógyintézeti Központ) évente csaknem 7.000 szívműtétet végeznek. A műtétek 63%-át koszorúér betegségek (ischémiás szívbetegség), 19 %-át pedig szívbillentyű betegség miatt végzik. Veleszületett szívhibák csecsemő és gyermekkorban végzett sebészi korrekcióit az Országos Kardiológiai Intézetben és Szegeden végzik, évente majdnem 700 esetben. A műtéti eredményesség szempontjából, európai kitekintéssel összevetve is kiemelkedően jó eredményeket tudunk felmutatni a billentyűsebészet és a veleszületett szívhibák sebészi korrekciója terén. Ezek vonatkozásában Európa első 10 nemzete közé tartozik Magyarország.
Mit hoz a jövő?
Miután a szív- és érrendszeri betegségek száma nő, felvetődik a kérdés, hogy szükséges-e több beavatkozás, és vajon van-e rá lehetőség.
A koszorúér műtétek hazai eredményeivel is elégedettek lehetünk egyelőre. A korábbi évekre jellemző Európa-szerte átlagosan 5-8% körüli műtétszám-növekedés hazánkra is igaz. Dr. Tomcsányi István professzor elmondta, hogy a szívkoszorúéren végzett másik terápiás beavatkozást, a koszorúér-tágítást kétszer annyi alkalommal végzik. Noha elvileg egyszerűbb, kisebb beavatkozás volna, ezek száma kevésbé nőtt az elmúlt időszakban, mivel a mellkas felnyitásával végzett műtétek eredményesebb, véglegesebb megoldást kínálnak. E terápiás lehetőségek sikerességét jól mutatja az egyéves túlélés, ami műtét esetében 87, míg tágítással 73% körül alakul. Utóbbi beavatkozás után öt évvel 16,8 százaléknak van szüksége ismét kórházi kezelésre, míg a műtétek esetében ez a szám csak 3,5%.
A szívátültetések számában lassú növekedés érvényesül, ebben az évben várhatóan 10-11 transzplantációra kerülhet sor, ennyit finanszíroz az állam. A szívátültetések számának dinamikusabb emelkedésének egyébként mégsem elsősorban financiális okai vannak. A donor helyzet megoldatlansága (alacsony a jelentett donorok száma) jelenti a fő akadályt. Bár a törvényi szabályozás szerint minden agyhalott szerve felhasználható, ha az illető életében nem tett ezzel ellentétes nyilatkozat, a gyakorlat mégis az, hogy az orvosok meg szokták kérdezni a hozzátartozókat, akik a kérdésre rendszerint elzárkóznak ettől, így olykor 4-6 hét is eltelik úgy, hogy nincs az országban beültethető szív. Ugyanakkor az átültetendő szívnél sokkal szigorúbb kritériumrendszert kell az orvosoknak figyelembe vennie, mint más transzplantációk esetében. A donor-szív például nem lehet 40 évesnél idősebb. A szigorú feltételeket az indokolja, hogy míg a sikertelen vese-transzplantációt követően a beteg visszakerülve a dialízis-központba művese-kezelést kap, és tovább élhet, addig, ha az átültetett szív leáll, az szükségszerűen a beteg halálát jelenti.
Az egészségügy gondjai
A kitűnő magyar eredményeket egy viszonylag szűk, mintegy 60 fős szívsebész szakembergárdának köszönhetjük. Rendkívül nagy kérdés viszont az utánpótlás hiánya, mert kevesen szánják el magukat erre az embert próbáló és nálunk egyáltalán nem megbecsült hivatásra. A szakorvosoknak még volna szabad kapacitásuk, de a műtéti asszisztencia területén már most kezd tragikussá válni a helyzet.
Ezért annak ellenére, hogy a szívsebészet eredményességének mutatói igen kedvező képet mutatnak, nem várható hogy megfordul az egyre lassuló növekedés tendenciája a szívsebészeti beavatkozások területén.
Az elmúlt két évben több centrumban is korlátozni kellett rövidebb-hosszabb időre a szívsebészeti tevékenységet intenzív nővérek, műtősnők, aneszteziológus asszisztensek hiánya miatt. Frissen végzett szakasszisztensek jelentkezése ritkaság számba megy. A képzett szakasszisztensek egészségügyből történő elvándorlása pedig drámai méreteket kezd ölteni. A szégyenletesen alacsony bérek még a szakmájuk iránt leginkább elkötelezetteket is elbizonytalanítják. Az Uniós csatlakozás utáni "kivándorlási" hullám tovább fogja rontani a helyzetet. A mostani helyzet is már sok helyen csak az Erdélyből érkező egészségügyi munkavállalók segítségével tartható úgy-ahogy. A munkavállalási engedélyek kiadásának nehézkes volta azonban itt is megemlítendő.
Az uniós orvosigényről elmondható, hogy természetszerűleg ugyanazon hiányszakmákban keresnek embereket ott is, amelyek nálunk is gondot jelentenek. Ilyen szakma a szívsebészeti intenzív osztályon dolgozó aneszteziológusé is, akinek a műtét napját követő éjszakán feszült figyelemmel kell követnie a beteg állapotát, mialatt a gépekről átállítja a műtött szervezetét saját keringésére és légzésére. A beavatkozás sikerében az ő munkájának, hozzáértésének, körültekintésének csaknem ugyanolyan szerepe van ebben a kritikus, posztoperatív időszakban, mint magának a műtétnek. A szívsebészet jelenleg sok túlórát, anyagi és egyéb áldozatot követel orvostól és nővértől egyaránt.
A szívsebészeti osztályok kapacitása jelenleg messzemenően nincs még kihasználva. A szívsebészetet Magyarországon alapszakmaként tartják nyílván. Az egyetemről kikerült friss diplomások hét évi képzés után nyerhetnek szívsebészeti szakképesítést.
További aggodalomra ad okot, hogy az orvosok munkahetének Nyugat-eruópai lerövidítése miatt csak Németországban több ezer orvosi állás fog betöltésre várni, ami megint csak a képzett magyar szakemberek elvándorlásának ad terepet. Sajnos nem csak a szívsebészet területén, tehetjük hozzá fájó szívvel.
Dr. Szabolcs Zoltán, egyetemi docens, a kongresszus főrendezője összeállítása nyomán
