Mire elég napi 20 perc mozgás?

Kevésnek tűnhet, pedig ennyi idő alatt is rengeteget tehetünk az egészségünkért és a kondíciónkért. Az alábbi edzésfajtákból érdemes választani.

Sokan azért nem mozognak rendszeresen, mert az él a fejükben, hogy az edzéshez tengernyi idő kell még akkor is, ha nem edzőteremben végezzük (ahová el kell jutni, ahol át- és vissza kell öltözni), hanem otthon. Pár perc edzés semmire nem elég, csak felesleges fáradság - gondolhatják, holott ez egyáltalán nem igaz. Ha jól állítjuk össze, és persze ha rendszeresen végezzük, napi 20 perc mozgás is nagyon sokat tehet az egészségünkért.

20 perc mozgás

20 perc futás

Ha például meg tudjuk oldani, hogy 20 perc futást beiktassunk a napunkba, akkor jó, ha tudjuk, hogy már ennyivel is bőven égetni lehet a kalóriákat. Egy vonatkozó amerikai vizsgálat szerint egy nagyjából 70 kilós felnőtt ember körülbelül 180 kalóriát képes elégetni, ha 20 percen át 8 kilométer/órás sebességgel fut. Ez önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy számottevő mennyiségű zsírt égessünk testünk különböző, ilyen szempontból érintettebb pontjairól, de súlyunk és mindenekelőtt egészségünk - elsősorban is szív- és érrendszerünk - épségének megőrzéséhez már igen.

Egy vonatút Debrecenből Hajdúszoboszlóra, egy félidő egy élvonalbeli kosárlabdameccsen vagy sorozatrész a Jóbarátokból - 20 perc nem hosszú idő, mégis sok mindenre elég. Napi mindössze 20 perc testmozgás például könnyen belefér az időbeosztásunkba, közben viszont óriási szolgálatot teszünk vele az egészségünknek. A legnépszerűbb mozgásformák 20 percben

Ha ennél is többet akarunk 20 perc alatt, és például a zsírégetés is a céljaink között van, ráadásul már rajunk a futócipő, akkor megpróbálkozhatunk a váltott intenzitású, úgynevezett HIIT (high intensity interval training) edzéssel, amelynek lényege, hogy a gyors sprinteket hosszabb séta követi. Ennek megvan az az előnye, hogy még az edzést követő 48 órában is tempósabban égeti tőle szerveztünk a kalóriákat, mint edzés nélkül tenné.

Egy 20 perces, futós HIIT-edzést például a következőképp építhetünk fel:

  • kezdjünk lazán kocogni 5 percen át, mert rendkívül lényeges, hogy bemelegedjünk
  • 5 perc után sprinteljünk egy percig, majd sétáljunk 30 másodpercet
  • a sprintet és a sétálást egy körnek véve ismételjük el a gyakorlatot összesen 8-10 körön át
  • majd levezetésképp mindenképp nyújtsuk át izmainkat, mert ez a mozgásfajta igencsak igénybe veszi a testet

Ezt a váltott intenzitású szakaszokra épülő, 20 perces edzést ugyanígy elvégezhetjük kerékpárral, úszva, lépcsőzve vagy ugrókötelezve is. De ha váratlan, éles fájdalmat éreznénk közben valahol a testünkben, akkor hagyjuk abba az edzést!

20 perc intenzív edzés

Ha nincs időnk és megfelelő terepünk a futáshoz, vagy eleve nem szeretünk futni, és inkább zárt helyen/a lakásunkban edzenénk, akkor is meglepően komoly eredményekkel járó testedzéseket tudunk belepréselni 20 percbe. Leghatásosabbak talán azok az edzésfajták, amelyek során a (pulzusszám-emelő) kardio edzést és az izommozgásra építő rezisztencia edzést keverjük - a többféle, ismétléseket igénylő gyakorlat közé pedig lényegében nem iktatunk be pihenőidőt. Napjainkban kifejezetten népszerűek ezek a rövid, de nagyon intenzív edzésfajták: ha körbenézünk az interneten, valószínűleg megtaláljuk a nekünk valót. A mozgásfajták, amelyekre épülnek, alapvetően nem nehezek, egymás után, pihenés nélkül végezve azonban mégis kifejezetten megerőltetőek lehetnek, ám nem annyira, hogy a lesérülés veszélyével kellene szembenéznünk. Ha rendszeresen végzünk ilyet, akkor hamar bele lehet rázódni, a motivációhoz pedig jó tudni, hogy ezzel a mozgásformával nagyjából 170 kalóriát égethetünk el húsz perc alatt, miközben izmaink tónusát is eredményesen formáljuk, és segítünk tüdőnknek és szívünknek jó formában maradni.

Távolról sem kötelező ugyanakkor ennyire intenzív edzésformákat választanunk, ha jót akarunk tenni magunknak, de csupán 20 perc áll épp a rendelkezésünkre. Az ennyi időn át végzett, jóval kíméletesebb jóga- vagy pilates gyakorlatok például erősítik a kéz, a láb és a has izmait, növelik hajlékonyságunkat, csökkentik a stresszhormonok szintjét, így hozzájárulnak aktuális és általános lelkiállapotunk kiegyensúlyozottságához, energizálnak, koncentráltabbá tesznek, erősítik a szívet, önbizalmat adnak, és segítenek, hogy elsajátítsuk a helyes légzéstechnikát, ami az élet megannyi területén fontos támaszunk lehet (például úgyszintén a stresszcsökkentésben). Lényegében csak egy edzőszőnyeg kell hozzá - illetve persze az elszántság, hogy belekezdjünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!