Leforrázta nevelőapja a 9 hónapos kisfiút, nem tudták megmenteni az életét

Nevelőapja tűzforró vizet eresztett rá a fürdőszobában, de a gyermeket jól látható sérülései és súlyos állapota ellenére sem vitték orvoshoz.

Tűzforró vízzel tusolta le a nevelőapja a 9 hónapos kisfiút, aki nem sokkal ezt követően, szörnyű kínokat átélve halt bele a sérüléseibe - számol be a drámai esetről a 24.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a férfit, és a párját is, aki szintén nem kért segítséget az esetet követően.

A főügyészség tájékoztatása szerint az eset még 2022 december közepén történt. A családi ház fürdőszobájában gázbojler szolgáltatta a vizet, amely a legmelegebb hetes állásban volt rögzítve, a vízhőfokot karos csaptelep segítségével szabályozták. A nő a csapteleppel előzőleg langyosra állította a vizet, majd kilépett a fürdőszobából. A férfi a nevelt 9 hónapos fiú gyermek fürdetése során anélkül engedte meg a zuhanyrózsát, hogy ellenőrizte volna a vízhőmérsékletet, így gondatlanságból 80 fokos víz érte a baba testét - derült ki az ügyészség közleményében.

A gyermek sírása miatt a nő hideg vizet engedett rá, majd bekente égés elleni kenőccsel, de orvost vagy mentőt egyik nevelőszülő sem hívott hozzá. Este ismét bekente kenőccsel a gyermeket, majd lefektette aludni, reggelre azonban a gyermek meghalt. Az ügyészség szerint az időben érkező szakszerű orvosi segítség megmenthette volna az életét. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért az elkövetőkre.

A testhőmérsékletünknél jelentősen melegebb folyadék, gőz, gáz vagy láng a testfelületünkkel érintkezve égési sérüléseket okozhat. A sérülések lehetnek enyhék, de akár életveszélyesek is, attól függően, hogy testünk melyik részén szenvedtük el az égést, mennyi ideig voltunk kitéve neki, a sérülés mekkora kiterjedésű, és persze az is számít, hogy az égést okozó anyagnak milyen magas volt a hőmérséklete. Bővebben az égési sérülésekről az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Délnyugat, nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a (fátyol)felhőzet, amely időszakosan többfelé szűri a napsütést, illetve takarja a napot. Késő délutántól, estétől általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és néhol - főként hazánk délnyugati felén - már előfordulhat kisebb zápor. A keleties szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. Noha markáns fronthatás nem érvényesül, a melegedés nyomán az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!