Koncentrálásnál valóban szelektív a hallásunk

Valóban kikapcsoljuk a körülöttünk lévő zajokat, ha valamire nagyon koncentrálunk - idézte brit kutatók megállapítását a . A University College London kutatói 100 felnőttet vontak be számítógépes tesztekbe, amelyek mellett valójában azt vizsgálták, hogy meghallják-e a feladatok megoldása közben lejátszott hangot a résztvevők.

Az önkéntesek könnyebb és nehezebb feladatokat kaptak. Könnyűnek számított például az, hogy két, egymást keresztező vonal színe eltérő-e vagy azonos. A nehezebben megválaszolható, töprengésre késztető feladatok között olyanok voltak, hogy például a képernyőn egymást keresztező vonalak egyforma vagy különböző hosszúságúak-e.

A tesztalanyok fejhallgatót viseltek a feladatok végrehajtása közben, melyről azt mondták nekik, hogy jobb koncentrálásuk érdekében kapják. Ezzel szemben a tesztek megoldása közben alkalomszerűen hangokat játszottak le nekik a fejhallgatón át. A feladat megszakítása után feltették a résztvevőknek a kérdést, hogy hallották-e a hangot. Nilli Lavie kutatásvezető elmondta, hogy a könnyű feladatok közben a résztvevők 80 százalékában tudatosult a hallott hang, míg a nehéz feladatok közben csupán 20 százalékukban.

Az Attention, Perception and Psychophysics című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői szerint a "figyelmetlen süketség" vagy szelektív hallás egyébként mindennapi tapasztalat, például amikor egy jó könyv vagy akár egy újságcikk olvasása úgy elvonja valakinek a figyelmét, hogy meg sem hallja, ha szólnak hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra