Gyógyszerekkel meg lehet állítani a folyami vakságot

Az ENSZ egészségügyi hivatala kedden bejelentette, hogy az onchocerciasis nevű, vakságot okozó betegség, amely világszerte körülbelül 37 millió embert érint, gyógyszerek alkalmazásával kiirtható.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arról számolt be, hogy a legújabb vizsgálatok szerint az ivermectin gyógyszerrel végzett kezelések megállították a betegség további fertőzéseit és átvitelét három afrikai területen. A szakértők "történelmi léptékű mérföldkőként" üdvözölték az eredményt a betegség elleni harcban. A rendellenességet folyami vakság néven is ismerik, mivel a folyókban szaporodó legyek terjesztik.

Az afrikai lakosság, ahol a fertőzések 99 százaléka előfordul, ingyenes ivermectin kezelést kapnak az óta, hogy a Merck gyógyszergyár 1987-ben kifejlesztette a készítményt. A gyógyszer a betegséget okozó élősködő lárváját pusztítja el, nem a felnőtt férget, ezért a kutatók úgy vélték, félévente vagy évente újra el kell végezni a kezelést, hogy kordában lehessen tartani.

2008-ban 26 afrikai országban mintegy 60 millió embert kezeltek.

A PLoS Neglected Tropical Diseases folyóiratban kedden megjelent új tanulmányok szerint a betegség megfelelő időtartamú ivermectin kúrával elpusztítható. A vizsgálatok azt mutatták, hogy 15-17 éves rendszeres kezelést követően csak kevés fertőzés maradt meg.

A kezelést a Maliban és Szenegálban fekvő három kísérleti területen leállították, és a követéses értékelések másfél-két évvel később nem mutatták a betegség további fertőzését vagy átvitelét.

"Bár további kutatásokat kell végezni annak meghatározásához, milyen mértékben lehet ezeket az eredményeket Afrika más térségeire kivetíteni, az onchocerciasis ivermectin kezeléssel történő kiirtásának alapelvét megállapítottuk" - áll a WHO közleményében.

A tanulmányokat a mali és a szenegáli minisztériumok kutatócsoportjai végezték a WHO Burkina Faso-i betegség-felügyeleti központjával együttműködésben. A pénzügyi támogatás nagy részét a Bill & Melinda Gates Alapítvány biztosította.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!