A magyarok majdnem fele krónikus beteg

A magyar lakosság 41,7 százaléka állítja magáról, hogy valamilyen krónikus megbetegedésben szenved - derült ki egy kutatásból, melyet a Royal Philips Electronics készíttetett és vitatott meg a sajtó képviselőivel.

A kutatás szerint a válaszadók 36 százaléka érzi úgy, hogy a következő öt év során veszélyeztetett lesz valamilyen a szív- és érrendszeri megbetegedésben, míg az onkológiai-jellegű betegségektől csupán 12,1 százalékuk tart.

A hazai adatok alapján ugyanakkor minden második ember halálát valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés okozza, mely éppen a kétszerese a daganatos betegségekben elhunytak számának.

A Föld lakossága eddig ismeretlen gyorsasággal öregszik; 2000-ben a hatvan év felettiek száma már megközelítette a 600 millió főt, amely 2006-ra körülbelül 700 millióra emelkedett. A szám 2050-re valószínűleg meg fog háromszorozódni, addigra gyakorlatilag 2 milliárd ember tartozik majd a hatvan felettiek kategóriájába. Következésképpen 2100-ra a fejlett világ fele krónikus betegségekben fog szenvedni - hívta fel a figyelmet a magyar kutatás értékelésekor Benedikt Laux, a Philips közép kelet-európai és adriai régióigazgatója.

„Úgy véljük, az egészségügynek túl kell lépnie a hagyományos, helyzeti kezeléseken. Olyan megoldásokat keresünk, amely a kórházi és otthoni környezetben egyaránt a megelőzést, a szűrést, a diagnózist, a kezelést, valamint a megfigyelést szolgálják” – mondta Dr. Erőss György, a cég hazai egészségügyi üzletágának igazgatója.

Dr. Erőss kijelentette, hogy alapvető fontosságú a magyar társadalom egészségtudatosságának növelése, és olyan szociális intézmények létrehozása, amelyek elsősorban a proaktív megelőzésre, szűrésre és diagnózisra szakosodnak, továbbá a kórház központú szolgáltatástól a betegközpontú ellátás felé közelítenek.

A közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 42 százaléka valamilyen krónikus betegség meglétéről számolt be, ebből a 40-59 éves korosztály közel fele jelezte, hogy tartós, krónikus egészségügyi problémái vannak. Mindezt alátámasztaja az a statisztikai adat is, amely szerint az EU (15) születéskor várható egészséges élettartamának (HLE) átlaga 64,5 év, Magyarországon ez 53 év.

„A megelőzéssel legalább annyit kell törődnünk, mint a kezeléssel. Az egészségtudatos nevelés egyre fontosabbá válik a terjedő krónikus betegségek veszélye miatt. Az embereket meg kell ismertetni az életformájukból adódó lehetséges következményekkel, ezáltal ösztönözhetjük őket egy egészséges és betegségektől mentes életmód kialakítására” – jelentette ki Benedikt Laux.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.