Vizes fürdőruhában napozol? Rossz ötlet

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához.

A húgyúti fertőzések a légúti megbetegedések után a második leggyakrabban előforduló betegségcsoport – a statisztikák szerint a nők 80 százalékát érintik életük során legalább egyszer. A probléma a férfiakat is kínozhatja, de náluk jóval ritkábban fordul elő, és ennek elsősorban anatómiai oka van. A férfiak húgycsöve ugyanis jóval hosszabb, mint a nőké, így a hölgyeknél a baktériumok sokkal könnyebben és gyorsabban feljuthatnak a húgycső nyílásától a hólyagig, vagy akár a vesemedencébe is, komoly szövődményeket okozva ott – magyarázta dr. Póth Sándor, Budai Egészségközpont urológus főorvosa.

A húgyúti fertőzéseknek két nagyobb csoportja van. Az egyik az úgynevezett alsó húgyúti betegség, amely a húgyhólyagot, a húgycsövet, illetve férfiak esetében a prosztatát érinti. A másik pedig a felső húgyúti betegség, vagyis a vesék és a vesevezetékek fertőzése. Erre jellemző, hogy kialakulását megelőzi az alsó húgyutak fertőzése.

fiatal nő a tengerparton ül bikiniben
Sokszor a vizes fürdőruha a felelős a kellemetlen fertőzésekért. Fotó: Getty Images

Árulkodó tünetek

A húgyúti fertőzésre a leggyakrabban az alábbi tünetek hívják fel a figyelmet:

  • fájdalmas, égő érzés vizelés közben,
  • gyakori vizelési inger (még ha csak kis mennyiségű vizelet ürül is),
  • alhasi fájdalom vagy nyomásérzés,
  • zavaros és/vagy erős szagú vizelet.

Húgycsőgyulladás esetén a férfiaknál a nemi szerv duzzanata és váladékozása is előfordulhat. Ha pedig a gyulladás a veséket is érinti, előfordulhat deréktáji és hátfájdalom, valamint láz is. Férfiak esetében, amennyiben a fenti panaszok mellé fáradtság, gyengeség, a gát részén jelentkező érzékenység, illetve fájdalom is társul, mihamarabb érdemes felkeresni egy urológus szakorvost, ugyanis ezek a prosztatagyulladás vagy a here- és mellékheregyulladás jellemző tünetei is lehetnek.

Ezért gyakoribb nyáron a húgyúti fertőzés

A nyári hónapokban a húgyúti fertőzések gyakoribb előfordulásának több oka is lehet. Az egyik ilyen például, hogy a meleg időjárás miatti fokozott izzadás és a nem elegendő folyadékbevitel dehidratációhoz vezethet, amely növeli a fertőzések kockázatát, mert a ritkábban ürülő hólyagban könnyen elszaporodhatnak a baktériumok. A strandok és uszodák vize is tartalmazhat baktériumokat, amelyek szintén húgyúti fertőzést okozhatnak. Ezenkívül a nem megfelelő intim higiénia, például a helytelen törlési technika, vagy a rendszeres és alapos kézmosás hiánya, illetve a túl hosszú ideig viselt vizes, nedves fürdőruhaalsó egyaránt hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. Továbbá a tartós idegentest-viselés (katéter, különféle fogamzásgátló eszközök stb.), a közelmúltban elvégzett húgyúti műtét és a diabétesz is növelik a betegség kialakulásának kockázatát.

A húgyúti fertőzések diagnózisának fontos eleme a vizeletelemzés, amelynek során a vizeletüledéket vizsgáljuk, továbbá vizelettenyésztéssel azonosítjuk az esetleges kórokozót. Fontos, hogy a tünetek jelentkezésekor minél előbb forduljunk orvoshoz, mivel a kezeletlen fertőzés súlyos szövődményekhez vezethet: a nőknél véres vizelethez és a vesék megbetegedéséhez, a férfiaknál pedig akár a herék/mellékherék érintettségéhez, vagy prosztatagyulladáshoz” – hangsúlyozta az urológus.

Így védekezhetsz a húgyúti fertőzések ellen

A betegség kialakulása megelőzhető, ezért érdemes odafigyelni néhány dologra. A megelőzéshez a szakember az alábbiakat tanácsolja:

  • Fogyassz elegendő, naponta legalább 2-2,5 liter folyadékot, elsősorban vizet, hogy segítsd a baktériumok kiürülését a húgyutakból, és ezáltal csökkentsd az elszaporodásuk kockázatát.
  • Ne tartsd vissza a vizeletet, hiszen ez nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet. A megtelt húgyhólyagban könnyebben elszaporodnak a betegséget kiváltó kórokozók.
  • Ügyelj rá, hogy mindig teljesen kiürítsd a hólyagot!
  • Tartsd be a megfelelő intim higiéniát, és fürdőzés után minél előbb cseréld le a nedves fürdőruhát szárazra!
  • Kádfürdőzés helyett inkább zuhanyozz, a fürdőkádban ugyanis sokkal könnyebben bejuthatnak a baktériumok a húgyutakba.
  • Figyelj a gyakori kézmosásra, és csak saját törölköződet használd!
  • Kerüld az irritáló anyagokat, például az illatosított tisztálkodószereket és intim mosakodókat!
  • Viselj pamutból készült, laza fehérneműt, és kerüld a műszálas, túl szoros darabokat!
  • Támogasd immunrendszered működését egészséges táplálkozással, vitaminokkal és rendszeres testmozgással.
  • Kerüld a túlzott alkoholfogyasztást, az ugyanis elősegítheti a gyulladás kialakulását és fenntartását.

Amennyiben a fentiek betartása ellenére is elkapsz valamilyen húgyúti fertőzést, a tünetek enyhítéséhez és a gyógyulás elősegítéséhez fontos a bő vízfogyasztás, valamint a lédús gyümölcsök fogyasztása. Ezzel átmoshatod a húgyutakat, így csökkenhet a gyulladás. A szakorvos bizonyos esetekben antibiotikumot is felírhat, amelyet mindig az utasításoknak megfelelően kell szedni. Esetenként a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók is segíthetnek. „Az időben megkezdett kezelés rendkívül fontos, hogy elkerüljük a komolyabb komplikációkat, például a vesefertőzéseket. Ne hagyjuk figyelmen kívül a tüneteket, és időben kérjünk orvosi segítséget” – figyelmeztetett Póth doktor.

„Egyszerű felfázásnak indult, rémálom lett belőle” – kolléganőnk első „találkozása” a betegséggel olyan borzalmasra sikeredett, hogy amíg él, nem felejti el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.