A petefészekrák korai tünetei – Mással is könnyen összekeverhetőek

A petefészekrák az egyik leggyakoribb női rosszindulatú daganatos megbetegedés, ráadásul meglehetősen tünetszegény, ami nagyban megnehezíti a korai felismerést.

Évente mintegy 1300-1400 nőnél diagnosztizálnak Magyarországon petefészekrákot. Egyes becslések szerint átlagosan 75 nőből egynél kialakul a betegség élete során, amelyet legtöbbször, az esetek hozzávetőleg háromnegyedében már csak előrehaladott stádiumban fedeznek fel. Ennek oka, hogy a petefészekrák esetén nem áll rendelkezésre megbízható szűrési módszer, miközben a lehetséges tünetek is egyrészt későn mutatkoznak meg, másrészt még akkor sem igazán specifikusak. A gyanús kismedencei elváltozások döntő többségét így más okból végzett képalkotó, esetleg rutinszerű nőgyógyászati vizsgálat során fedezik fel.

fiatal nő a hasát fájlalva ül egy kanapén
Petefészekrákra a többi között bizonytalan hasi fájdalom is figyelmeztethet tünetként. Fotó: Getty Images

A petefészekrák tünetei

Mint azt a Semmelweis Egyetem vonatkozó leírásában olvasható, a petefészekrák többnyire csak akkor vált ki érzékelhető panaszokat, amikor a tumorsejtek a környező szervekre átterjedve már az egész hasüregben megtalálhatók. Az ilyenkor jelentkező szimptómák is nagyon változóak lehetnek a daganat és az áttétek konkrét elhelyezkedésétől, méretétől függően. Legtöbbször az alábbi tünetek hívhatják fel a figyelmet a problémára:

  • növekvő haskörfogat
  • teltségérzet
  • nehezen behatárolható hasi diszkomfort, fájdalom
  • nehézlégzés, fulladás
  • puffadás
  • reflux
  • a székletürítési szokások megváltozása
  • vizeletürítési zavarok és gyakori vizelési inger
  • ritkán vérzészavar

Ami a kockázati tényezőket illeti, ismert, hogy a petefészekrák, bár a fiatalabb korosztályokat is érinti, a legtöbb esetben 60 éves kor felett alakul ki. A Clevelandi Klinika tájékoztatója szerint rizikófaktorként tartják számon továbbá az elhízást, az endometriózist, a gyermektelenséget és a kései gyermekvállalást, valamint a családi kórtörténetben előforduló hasonló megbetegedéseket és öröklött génmutációkat, például a BRCA gének mutációit.

Hogyan kezelhető a petefészekrák?

A betegség elsődleges kezelési módja a kemoterápiával támogatott műtéti beavatkozás, amelynek célja a tumor maradéktalan eltávolítása. Korai stádiumban, fiatal betegeknél – bizonyos szigorú kritériumok teljesülése esetén – akár lehetőség nyílhat megőrizni az ép petefészket és a méhet, ezáltal a páciens fertilitását is. Ezzel együtt a petefészekrák kezelése és a rákmentesség elérése jelentős kihívás. Korai stádiumban kezelt daganat esetén az 5 éves túlélési arány a 90 százalékot is elérheti, előrehaladott stádiumban felállított diagnózis esetén viszont ez drasztikusan lecsökken, akár 30 százalék alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!