Óvszer is kell a HPV-oltás mellé

Egy új kutatásból kiderül, hogy akkor is van kockázata annak, hogy valaki HPV-fertőzött lesz, ha megkapta a vakcinát. Ajánlott tehát az oltás ellenére is óvszert használni. Nem csak a HPV miatt!

Ha valaki megkapta a HPV, azaz a humán papillomavírus elleni oltást, akkor már nem kell amiatt aggódnia, hogy fertőzött lesz? Nos, az elképzelés téves lehet. Egy nemrég, az American Association for Cancer Research által készített tanulmány szerint, azok a nők, akik megkapták az első HPV-oltást továbbra is ki vannak téve a veszélynek.

A HPV két legveszélyesebb típusa ellen véd az felajánlott önkéntes oltás, amelyet az állam térítésmentesen biztosít 2014 októberétől hetedik osztályos lányoknak. Tudjon meg többet, kattintson! A HPV a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség, aminek jelenléte a méhnyakrák kialakulásához vezethet. Bár a HPV-nek körülbelül 200 törzse ismert, ezek közül nagyjából 40 terjed szexuális úton, de csak néhány hozható összefüggésbe a rák kialakulásával.

A University of Texas Medical Branch at Galveston (UTMB) kutatói, 592, 20-26 éves nő adatait elemezték. 80 közülük megkapta a vakcinát, a többiek nem. Az oltáson átesett nők esetében bár kevésbé volt valószínű, hogy megkapják a négy fertőző törzs (6, 11, 16 vagy 18) egyikét, mégsem lettek teljesen védettek. A beoltottak esetében 11 százalékkal nőtt a védettség az említett HPV-törzsek ellen, ezzel szemben a beoltatlan nőknél ez az arány 20 százalék volt.

Dr. Abbey Berenson, a UTMB kutatója elmondta, hogy a beoltott nők már fertőzöttek voltak a vírussal, vagyis a vakcina nem véd az ellen, ha már valakinek ott van a szervezetében a HPV. De, ami igazán aggodalomra ad okot, hogy a beoltott nők 60 százaléka fertőzött volt más olyan törzsekkel, amik ellen nem véd az ellenszer. Ezzel szemben a be nem oltott nőknél ugyan ez az arány 40 százalék volt.

HPV-oltás mellett is érdemes óvszert használni

Továbbra is fontos a biztonságos szex

A kutatók figyelembe vették a nők szexuális aktivitását, partnereik számát, mégis azt találták, hogy azok a nők, akiket beoltottak 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel fertőződtek meg más, magas kockázatú törzsekkel. Dr. Berenson szerint ez egy véletlen felfedezés, nagyon kicsi mintával dolgoztak.

Dr. Alyssa Dweck szülész-nőgyógyász, a V is for Vagina szerzője szerint, az állhat a dolog hátterében, hogy a beoltott nők védettnek érzik magukat, ezért kevésbé óvatosak, kevésbé figyelnek a biztonságos szexre. Ez segíthet megmagyarázni, hogy azok a nők, akik beoltatták magukat miért fertőződnek meg mégis nagyobb arányban HPV vírussal . (A kutatók azt mondják, hogy akik korábban oltották be magukat, azoknak érdemes lehet a 2014-ben jóváhagyott újabb vakcinával is beoltatni magukat, mert ez a 9. törzs ellen véd.)

Ettől függetlenül a biztonságos szex fontos és elengedhetetlen, az óvszer sem nyújt teljes védelmet a HPV ellen, de csökkenti a kockázatot. Továbbá jó, ha tudjuk, hogy a HPV anális és valószínűleg orális úton is terjed.

Kiemelkedő siker a HPV elleni védőoltás Az ajánlás szerint egyébként 21 éves kortól 3 évente, 30 éves kor felett 5 évente érdemes méhnyakrákszűrést végeztetni a nőgyógyásszal.

A tanulmányt még nem közölték semmilyen szaklapban.

A cikk a http://www.womenshealthmag.com összeállítása alapján készült.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra