Lelkiismeretesen szoptatnak a magyar anyukák

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) által kitűzött célt már legalábbis elérte, sőt meg is haladta Magyarország, mivel a Magyar Gyermekorvosok Társaságának reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyar édesanyák 60 százaléka szoptatja gyermekét fél éves korig, a WHO pedig azt a célt tűzte ki, hogy a babák legalább fele részesüljön anyatejes táplálkozásban 6 hónapos koráig - hangzott el Tiszafüreden, a "Természetesen, anyatejjel..." című Országos Védőnői Továbbképző Napon a Szoptatás Világhete alkalmából.

A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) kétnapos rendezvényére meghívta Dr. Szabó Lászlót, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGyT) elnökét is, aki laktációs szakemberekkel, védőnőkkel és házi gyermekorvosokkal vitatta meg a szoptatás és babatáplálás kérdéseit.

A védőnők és laktációs tanácsadók elmondása szerint az édesanyák leggyakrabban azzal a problémával fordulnak hozzájuk, hogy nem elegendő már az anyatej, de a szoptatás abbahagyásának, elmaradásának oka lehet emlőprobléma, gyógyszerszedés is, illetve az, hogy a baba már nem akar szopni, vagy az édesanya újra várandós lesz (ez a tejen érződik, ezt sok kisbaba nem tolerálja.)

A szakemberek szerint nagyon fontos, hogy az édesanyák már a terhesség időszaka alatt megfelelő felvilágosítást kapjanak a szoptatással kapcsolatban, hiszen sok esetben nehezebben indulhat meg, mint várnánk.

Hogyan kezdjem a hozzátáplálást?A védőnők, laktációs tanácsadók és gyermekorvosok feladata az, hogy a szoptatás alatt segítsék és támogassák az édesanyákat, az anyatej csökkenésekor pedig a legmegfelelőbb táplálási tanácsokkal lássák el őket.

"Azt kell megértetni az édesanyákkal, hogy az anyatej egyszerre étel és ital, tökéletesen kielégíti a baba igényeit 6 hónapos korig. A hozzátáplálást fél éves korban, fokozatosan kezdjük, addig az anyatej önmagában tökéletes táplálék a baba számára" - mondta el Dr. Szabó László.

A mai napig rengeteg információ kering a babatáplálással kapcsolatban, nagy részük elavult, korszerűtlen. Előfordulnak eltérő álláspontok is a szakmán belül, a megoldást a védőnői és gyermekorvosi oktatásban történő tananyag reform jelenthetné - tették hozzá a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.