Hagyja a hormonokat másra!

A nők két dologért képesek mindent megtenni: hogy legyen, illetve, hogy ne legyen gyermekük - állítja a régi mondás. Persze a "ne legyen" többnyire nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem akar gyereket valaki, hanem csak azt, hogy későbbre tervezi.

Az orvostudomány egyik legjelentősebb eredménye mindenképpen az, hogy ma már a leendő anyák, illetve a leendő szülők eldönthetik, hogy mikor szeretnének gyermeket, módjuk van megtervezni, kivárni azt az életszakaszt, amikor testileg-lelkileg, egzisztenciálisan a legkedvezőbb a számukra a gyermekvállalás.

A párok a fogamzásgátlás számos módja közül választhatják ki a körülményeiknek, koruknak, egészségi állapotuknak, stb. legmegfelelőbbet. Ezúttal a természetes, hormonmentes fogamzásgátló módszereket, eszközöket vesszük sorra, következő összeállításunkban pedig a hormonális fogamzásgátlás lehetőségeit járjuk majd körbe.

Ősi módszerek

A Talmud engedélyezte a megszakított közösülést, addig, amíg a feleség szoptat.

A legrégibb, legelterjedtebb módszerek egyike a megszakított közösülés: amikor a férfi a közösülés csúcsán igyekszik megakadályozni, hogy az ondó a hüvelybe ürüljön. A leírása a Bibliában is szerepel (igaz, rosszallva): Onan a magját a földre irányította, nehogy testvére özvegye teherbe essen tőle. Az ősi módszer természetes, eszköz sem kell hozzá, de a hatékonysága meglehetősen esetleges: 25 százalékos a sikertelenségi mutatója, ami azt jelenti, hogy évente az ily módon védekező négy nő közül egy teherbe esik. Ezt a módszert általában azok a párok alkalmazzák, akiknek az utolsó pillanatban nincs más lehetőségük.

Hasonlóan igen régi tapasztalat, amit tudatosan is használtak fogamzásgátlásra, hogy a szoptatás ideje alatt kevesebb az esélye a teherbeesésnek. A hosszú szoptatás, mint fogamzásgátló módszer azonban nagyon megbízhatatlan, mivel a szülés utáni első tüszőrepedés időpontja egyénileg nagy eltéréseket mutat.

A számolás, mérés, önmegfigyelés is segíthet

A női fogamzás periodikusságának az alapgondolata az antik Róma legnagyobb nőgyógyászaként emlegetett, a 2. században működő Szoranusztól származik. Véleménye szerint a teherbeesésnek közvetlenül a menstruáció előtt és után van a legnagyobb valószínűsége.

Az Ogino-Knaus-féle naptármódszer időszakos tartózkodást jelent a nemi élettől: az aktusra a 28 napos ciklus esetében a 19. nap és a következő ciklus 9. napja között kerülhet sor. A kockázat nagy, mivel kevés nőnek van teljesen szabályos ciklusa. Ennek hatékonyabb változata a hőmérőmódszer. A fogamzóképes időszakokat ugyanis a hőmérsékletváltozás alapján is meg lehet határozni. Tüszőfázisban, a ciklus első felében a testhőmérséklet 37 fok alatt marad, és jellemző ingadozásokat mutat. Ovulációt követően a progeszteron hatására az ébredési alaphőmérséklet - amit szájban vagy végbélben (de mindig ugyanott!) felkelés előtt, még az ágymelegben kell mérni -, 0,2-0,4 fokkal, 37 °C-ra vagy annál magasabbra emelkedik. Ha a hőmérséklet három napon át magas, könnyű teherbe esni. A petesejt 24 órán át életképes. Sajnos az ovuláció bekövetkeztére nem lehet a hőmérsékletingadozásból előre következtetni, ezért félidő előtt óvszer vagy a nemi élettől való tartózkodás szükségeltetik. Szigorú önfegyelmet, pontos napi mérést és feljegyzést igényel, de mindezt betartva, helyesen alkalmazva egészen hatékony módszer, mindössze egy-két százalékos a hibaszázaléka és az egészségre természetesen teljesen ártalmatlan.

Szintén ön-megfigyelésen alapul a Billins-módszer, amely méhnyak nyákjának termelődéséből állapítja meg a termékeny napokat. A ciklus ideje alatt a méhnyak nyákjának állaga megváltozik. Ha a nő a hüvelyváladékot naponta megvizsgálja, a menstruációt megelőző és követő napokon ujjai szárazak maradnak. A peteérés közeledtével egyre több sűrű váladék képződik. A peteérés napján, az azt megelőző és követő 3-3 napon a nyák egyre nyúlósabb lesz, olyan, mint a tojásfehérje. Két ujj között akár másfél centis szálat is lehet húzni belőle. Ameddig ilyen, addig tartózkodni kell a (védekezés nélküli) szextől. Néhány hónapnyi gyakorlásra szükség van, de egyébként egyszerű, bárhol elvégezhető módszer - meglehetősen biztonságosan meghatározhatók vele a veszélyes napok.

Óvszerek férfiaknak és nőknek

Férfiak számára a gumióvszer a legegyszerűbb, legelterjedtebb és legmegbízhatóbb fogamzásgátló eszköz. Helyes alkalmazásával 95 százalékos hatékonyság érhető el. Előnye, hogy véd a nemi betegségek ellen, a mai napig egyedül a kondom nyújt hatásos védelmet az AIDS ellen.

A kondomot a merev hímvesszőre kell felhúzni, közvetlenül a behatolás előtt. Az óvszer megakadályozza, hogy a hímivarsejtek a hüvelybe kerüljenek. Nagyon fontos, hogy a férfi a behatolást megelőzően felvegye az óvszert, és az ondó kilövellése után, az elernyedés előtt visszahúzza a hímvesszőt. Ekkor a kondom alsó részét a hímvesszőhöz kell szorítani, nehogy ondóváladék kerüljön a hüvelybe.

A diafragma (pesszárium), ez a kerekded, kupola alakú óvszer gumiból készül, szélébe rugalmas gyűrűt helyeznek. A nő helyezi fel a hüvelyébe, elzárva vele a méhnyakat. Rendszerint spermaölő zselével együtt alkalmazzák, és így igen hatékony fogamzásgátló eszköz (95 százalékban sikeres). Felhelyezése azonban meglehetősen nehézkes, mivel gondos előkészületeket igényel, és alapos anatómiai ismereteket feltételez. A gyenge hüvelyizomzatú nő nem tudja megtartani a pesszáriumot. A viselésével járó apró kényelmetlenségek miatt elsősorban olyan nők számára ideális, akiknek ritkán van szexuális kapcsolata.

Spermaölő szerek

A hüvelyi fogamzásgátlás egyik módja az irrigálás: a nő vízsugár kíséretében spermaölő szert juttat a hüvelyébe egy irrigátorral az ondó kilövellését követően. Az eljárás azzal a veszéllyel jár, hogy a vízsugár éppenséggel még gyorsabban a méhbe hajtja az ondósejteket. A módszer hatásfoka csak 60 százalékos, arról nem is szólva, hogy megfosztja a nőket az orgazmus teljességétől, s végül az oldódás fázisától, ráadásul a hüvelynek sem tesz jót. Manapság egyre inkább hatékonyabb módszerek váltják föl.

A hüvelyi, hormonmentes fogamzásgátló film huszonegynéhány évvel ezelőtt magyar orvos találmánya volt, majd az eszköz új, korszerű formában Amerikából tért vissza. A hormonmentes hüvelyi fogamzásgátló készítmény, a "film" a modern kondomhoz hasonlóan spermaölő (nonoxynol-9) anyagot tartalmaz. Ha betartják az előírásokat, kellő védelmet nyújthat a teherbeesés ellen. Fiatal, még nem szült nők, szoptatós kismamák és mindazok alkalmazhatják, akik nem szednek tablettát, vagy nem használhatnak méhen belüli fogamzásgátló eszközt. A négyzet alakú filmet kétrét hajtva kell mélyen a hüvelybe helyezni, a film ott feloldódik, és egy órára biztosítja a védelmet. Sem a nőt, sem a férfit nem zavarja aktus közben. Az USA-ban ez az egyik leggyorsabban terjedő hormonmentes fogamzásgátló módszer.

Használatosak ezen kívül olyan habok, kenőcsök, zselék, illetve szivacsok, amelyek elpusztítják a hímivarsejteket. Nyolc-tíz perccel a közösülés előtt kell a hüvelybe őket. Hatásuk átlagosan három órán át megmarad. Ismételt közösülések esetén újra fel kell helyezni az anyagokat. Kivétel a spermiumölő készítménnyel átitatott szivacs, amely huszonnégy órán keresztül nyújt védelmet. A közösülés után legalább nyolc óráig nem szabad kimosni a hüvelyt. Helyes alkalmazás mellett rendkívül hatékony eljárás.

Méhen belüli fogamzásgátló eszközök

A felnőtt, már szült nők a méhen belüli eszközöket is igénybe vehetik. Fiatalkorban, különösen, ha a méh még kicsi vagy fejletlen, nem célszerű ezen eszközök alkalmazása.

A ciklus bármely időszakában felhelyezhető. Úgynevezett sürgősségi fogamzásgátlóként is alkalmazható. Ha védekezés nélküli közösülés történt, és ezután 5-6 napon belül felhelyezi az orvos, akkor a megtermékenyült petesejt nem tud beágyazódni a méh nyálkahártyájába. Az eszköz öt éven át biztosítja a fogamzásgátló hatást. Eltávolítása után a fogamzó-képesség azonnal helyreáll. A spirált általában olyan nőknek szokták ajánlani, akik már szültek.

Ezt a kis műanyag eszközt - újabban ezüstözött vagy aranyozott - rézdrót fogja körül. A nőgyógyász helyezi fel a méhbe. A modern spirálokat öt évre is felhelyezhetik, de akár hosszabb ideig is gond nélkül benntarthatók. A spirál egyedüli ellenjavallata a méh gyakori vagy jelenleg is fennálló gyulladása, fertőzése. A spirál hatásfoka nagyon jó, használata rendkívül kényelmes. Természetesen szükség van az évenkénti nőgyógyászati ellenőrzésre, panasz esetén pedig sürgős kivizsgálásra.

A középkorban az első méhen belüli eszközök a csirke villa alakú mellcsontjából készültek. Később fémből, sőt aranyból "barkácsoltak" hasonló alakú eszközöket, majd golyókat, gyűrűket.

A szakértő szemével:

Az optimális fogamzásgátló módszer százszázalékosan hatékony, könnyen elsajátítható, az egészségre nem veszélyes, nem befolyásolja a későbbi fogamzó-képességet, nem zavarja a házasélet harmóniáját. Vagyis: optimális fogamzásgátló módszer nem létezik - fogalmaz summásan dr. Elek Csaba szülész-nőgyógyász, humángenetikus A fogamzásgátlásról című könyvében. - Jó viszont számos akad. Az egyes párok számára az egyénileg a legmegfelelőbbet kiválasztani ezek közül nem egyszerű feladat, alaposan kell tájékozódni és a legtöbb esetben tanácsos kikérni a nőgyógyász szakorvos véleményét is. Figyelembe kell venni az egyes módszerek megbízhatóságát, biztonságát, hatásmechanizmusát, az alkalmazási módjával járó esetleges kényelmetlenséget, és nem érdektelen az ára sem. Érdemes tudni arról is, hogy a fogamzásgátló hatás mellett milyen egészségvédő szerepe van. Amikor Magyarországon manapság még mindig sok tízezer terhesség-megszakítást végeznek évente, nem lehet eléggé hangsúlyozni a korszerű fogamzásgátló módszerek jelentőségét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra