Dögösebb ruhákat választanak az ovuláló nők

Megváltoznak a nők vásárlási szokásai az ovulációjuk napjaiban, és sokkal szívesebben választanak dögösebb, testhez símüló ruhákat, mint más időszakban - állítják amerikai kutatók.

A Minnesotai Egyetemen, 100 nő részvételével készült vizsgálatban megállapították, hogy a hormonális változások hatására az ovuláció idején a nők olyan ruhadarabokat részesítettek előnyben a vásárlásnál, melyek vonzóbbnak, szexisebbnek mutatták őket. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a peteérés napjaiban a nők mindent elkövetnek azért, hogy kitűnjenek a riválisaik közül, és nagyobb eséllyel találjanak társat maguknak.

A kísérlet során a menstruációs ciklus különböző szakaszaiban lévő nőknek távoli tájakon élő, vonzó hölgyek képét mutatták. Ezek után ki kellett választaniuk egy katalógusból olyan ruhákat, cipőket és kiegészítőket, melyeket szívesen megvásároltak volna. Az éppen ovuláló nők, illetve azok, akik vonzó nők képeit látták, hajlamosabbak voltak szexis ruhákat választani, mint azok a nők, akik nem túl szép idegenek képeit nézegették.

"A termékenységük csúcspontján lévő nőket tudatalatti vágy hajtja, hogy kitűnjenek a többiek közül, ehhez pedig olyan holmikat választanak, melyek véleményük szerint még vonzóbbá teszi őket" - mondta a BBC News-nak dr. Kristina Durante, a kutatás vezetője, majd hozzátette: "Még ha az is a cél, hogy a megfelelő partnert megszerezzék maguknak, a hölgyek választását sokkal inkább a többi nő befolyásolja."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.