Diagnózis mobiltelefonos fénykép alapján

Egy szokványos kamerás mobiltelefon segítségével készített fénykép segíthet az orvosoknak egy-egy szokatlan betegség diagnosztizálásában - olvasható a British Medical Journal honlapján megjelent egyik tanulmányban.

Egy 25 éves norvég kismama ismételt súlyos mellbimbófájdalomra panaszkodott, amely akkor jelentkezett, amikor ujjai, lábujjai vagy mellbimbói fáztak, például amikor mezítláb sétált a hideg kövön vagy zuhanyozott. A fájdalom típusosan 5-15 percig tartott, és könnyekre fakasztotta a nőt. Ekkor a mellbimbói is elszíneződtek, először elzsibbadtak, majd elkékültek, és égő fájdalom jelentkezett, végül a vörösség és érzéketlenség fellépése során a tünetek elmúltak. Kisbabája születése után a tünetek olyan intenzívek voltak, hogy a nő a szoptatás abbahagyását fontolgatta.

Mobiltelefonjával lefényképezte a három jellemző epizódot, és megmutatta orvosának, aki így a mellbimbó Raynaud-jelenségének diagnózisát állította fel. A beteg kezelést kapott, a tünetek egy héten belül teljesen visszafejlődtek, és a nő tovább tudott szoptatni.

A Raynaud-jelenség a mellbimbófájdalom ritkán diganosztizált oka, írják a szerzők, részben azért, mert az alapellátásban dolgozók nem ismerik fel az állapotot, részben pedig azért, mert a tünetek jellemzően eltűnnek, mire a beteg eljut a sebészeti szakrendelőbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.