Új szer a szklerózis multiplex kezelésében

Az Ottawai Egyetem munkatársai szerint az interferon béta-1a késlelteti, vagy megelőzi a szklerózis multiplex rosszabbodását.

Dr. Mark Freedman az Amerikai Neurológiai Akadémia 2012-es tudományos találkozóján (New Orleans) mutatta be azt a hároméves elemzést, miszerint az interferon béta-1a javítja a szklerózis multiplex tüneteit mutató betegek kilátásait.

A vizsgálatba 517 beteget vontak be, akiknél olyan jeleket találtak( fülcsengés , egyensúlyi problémák, bénulás), melyek a szklerózis multiplex gyanúját vetették fel. A betegek harmada heti háromszori 44 mikrogrammos interferon béta-1a-val történő kezelésben részesült, egyharmaduk heti egyszer kapta a szert, míg egyharmadnál placebót alkalmaztak.

A terápia mintegy két éven keresztül tartott, vagy addig, amíg újabb, szklerózis multiplexre jellemző tünetek nem jelentek meg. Ekkor heti háromszori kezelésre álltak át.

A kutatók megállapították, hogy azoknál, akik a három év alatt végig kapták a szert, kevésbé alakultak ki a egyértelmű szklerózis multiplexre jellemző tünetek. Esetükben az arány 27 százalék volt, heti egyszeri kezelés mellett 28 százalék, míg a placebo csoportban 41 százalék. A szer mellékhatásai között influenzaszerű tüneteket, fejfájást, és az injekció helyének reakcióit kell megemlíteni.

Ugyan a szer az Európai Unióban és Kanadában már elérhető, azonban az Egyesült Államokban még nem engedélyezett rutinszerű használata, így a kedvező eredményekre hivatkozva a kutatók sürgetik a bevezetést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!