Teszt: így derítsük ki, érint-e a demencia

Elég egy órát felrajzolnunk ahhoz, hogy kiderítsük, érint-e minket a demencia.

A rövid távú memóriát egyebek mellett az úgynevezett MMSE-teszttel (Mini Mental State Examination, vagy magyarul Mini Mental Teszt) lehet vizsgálni. Ez az interneten számtalan formában elérhető , a kiértékelésével együtt.

Romló memória: mi állhat a háttérben? A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra. Kattintson a részletekért!

Emellett ismert az órateszt is. Ezt úgy kivitelezik, hogy a beteg előtt egy üres A4-es papírlapra kört rajzolnak, majd megkérik őt, képzelje el, hogy az egy óra számlapja, és rajzolja be rajta a számokat, majd a kis- és nagymutatót úgy, hogy az óra például 3/4 3-at mutasson. Ez egy rendkívül egyszerű szűrő jellegű teszt, a szellemi hanyatlásban nem szenvedők számára a feladat semmiségnek tűnik. A demencia előrehaladtával azonban nehéz lehet a számok berajzolása, azok sorrendjének eltalálása. A vizuális és térbeli memória sérülése miatt még a számok körben történő pontos elhelyezése is nehézséget okozhat. Hasonlóképpen gondot jelenthet a mutatók ábrázolása.

Elég egy órát felrajzolni ahhoz, hogy kiderítsük, érint-e minket a demencia
Elég egy órát felrajzolni ahhoz, hogy kiderítsük, érint-e minket a demencia

Az óratesztet így értékeljük

A tesztet az alábbiak szerint kell értékelni (pont):

  • A számok és a mutatók helyzete pontos - 10 pont
  • A nagymutató helyzete nem pontos (például a 11-re mutat) - 9 pont
  • Nagyobb pontatlanság a mutatók elhelyezésében - 8 pont
  • A mutatók elhelyezése egyértelműen helytelen - 7 pont
  • A mutatók nem megfelelőek, vagy digitális időkijelzés - 6 pont
  • A számok összezsúfolása, keverése, sorrendjük eltévesztése - 5 pont
  • Súlyos hiba a számsorrendben, lapon kívüli számok - 7 pont
  • A számok és a számlap nincsenek kapcsolatban, mutató nincs - 3 pont
  • Megkísérelte a feladatot, de nincs értékelhető produktum - 2 pont
  • Nem tett kísérletet a végrehajtásra - 1 pont

Az órateszttel nem számszerűsíthető a demencia súlyossága, és az okát sem lehet megmondani, ugyanakkor otthon is könnyedén elvégezhető. A teszt nem diagnózis, arra viszont jó, hogy ha valaki azon hibásan teljesít, további kivizsgálás miatt orvoshoz forduljon. A rendelőbe célszerű elvinni a tesztet, azaz a lerajzolt órát, és azt megmutatni a vizsgálónak. Ha a demencia gyanúja az orvos szerint is fennáll, akkor összetettebb vizsgálatokkal mérik fel annak súlyosságát.

A cikk a Nők Lapja Egészség Örökké Fiatal különszámában jelent meg!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra