Halálos betegségeket okoz az alumínium?

Az élet minden területén használt alumínium óriási jelentősége ellenére (vagy éppen ezért) olyan aggályok is felvetődnek, hogy a fém a ráktól az Alzheimer-kórig számos különféle betegséget okozhat.

Az alumínium világméretű elterjedésével lassanként felvetődtek a kérdések a fém biztonságosságával kapcsolatban, különösen az izzadásgátló dezodorok alumíniumtartalmát illetően. Tudományos bizonyíték azonban egyelőre alig van toxikusságára, és amint azt oly sokszor hallottuk, mindent a dózis tesz méreggé.

A fém toxikus hatását az alumíniumkohók dolgozói és más ipari mértékű alumínium-behatásnak kitett személyek esetében lehet kimutatni. A dialízis során a normál értéknél magasabb alumínium-behatásnak kitett vesebetegekben is kimutatható egy sor káros mellékhatás, köztük az agy és az idegrendszer károsodása. Az átlagemberek döntő többsége azonban soha nincs kitéve ilyen mértékű alumínium-behatásnak. Főként az ivóvízből, az élelmiszerekből, a savlekötő gyógyszerekből és a dezodorokból juthat a szervezetünkbe alumínium, nagyrészt alumínium sók formájában, de ezek meglepően nehezen szívódnak fel a testünkben - a bejutott alumínium csupán 0,1 százaléka szívódik fel a szervezetünkben. A bőrön keresztül is csak kis mennyiség szívódik fel, így a dezodorokból származó alumínium mindössze 3 százalékát teszi ki a vér alumíniumszintjének. Ezekből a forrásokból tehát nagyon nehezen juthat toxikus mennyiségű alumínium a szervezetünkbe.

A szaklapban publikált tanulmányában Ian Musgrave azt írja, az egyik leggyakoribb tévhit az alumíniummal kapcsolatban az, hogy Alzheimer-kórt okoz. A korai kutatások ugyan azt állították, hogy az Alzheimer-kóros betegek agyában magasabb az alumínium szintje, a modern eszközökkel végzett mérések nem mutatták a fém magasabb szintjét az Alzheimeres betegekben. Musgrave azt is hozzátette, azért nem lepődne meg azonban azon, hogy az Alzheimer-kóros betegek agyában magasabb az alumínium szintje, mert a betegségre jellemző amiloid lerakódás minden fémet, köztük az alumíniumot is megköti, ahogyan a rezet, a cinket és a vasat is. Részben a réz és a cink megkötése járul hozzá a fehérje toxicitásához.

Annak ellenére azonban, hogy a dialízises vesebetegek az alumínium sokkal magasabb behatásának vannak kitéve hosszú távon, mégsem fordul elő az ilyen betegekben nagyobb gyakorisággal Alzheimer-kór . Az alumínium tehát a szakértő szerint nem függ össze a betegséggel.

Mivel az emlő felső és külső negyede, ahol a legnagyobb valószínűséggel jelentkezik az emlődaganat, esik a legközelebb a hónalj nyirokelvezetéséhez, sokan úgy vélték, hogy a dezodorhasználatból származó alumínium-behatás hozzájárul a daganat létrejöttéhez. A daganatok előfordulása azonban az emlőszövettel áll közvetlen összefüggésben, és az emlő e területe tartalmazza a legtöbb emlőszövetet.

A közelmúltban végzett epidemiológiai kutatások nem mutattak összefüggést az alumínium-tartalmú dezodorok használata és az emlőrák között. Tehát ennek az összefüggésnek is kicsi a valószínűsége.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra