Gyorsabban öregszik a túlsúlyos emberek agya

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti, hogy a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.

Az emberi agy az életkor előrehaladásával öregszik, ám a kutatók egyre inkább felismerik, hogy az elhízás – amely olyan betegségekhez járul hozzá, mint a cukorbetegség, a tumoros vagy éppen a szív- és érrendszeri betegségek – hatással lehet az agy öregedésére, bár feltételezésüket eddig tudományos vizsgálatok nem támasztották alá.

A cambridge-i kutatók azt vizsgálták, miként hat az elhízás az agy szerkezetére felnőttkorban, az elhízás összefüggésben van-e a korosodással járó agyváltozásokkal. A szakemberek 473, 20-87 év közötti életkorú embert vizsgáltak, eredményeiket a Neurobiology of Aging című tudományos folyóiratban tették közzé nemrég.

Agyunk a korral zsugorodik, a túlsúlyos embereknél a fehérállomány jelentősen csökken

A vizsgálatba bevontakat súlyuk szerint két kategóriába – soványokra és túlsúlyosokra – osztották. Szembeötlő különbségeket találtak az elhízottak agya fehérállományának nagyságában a soványokéhoz viszonyítva. A túlsúlyos emberek agyában széleskörű csökkenést tapasztaltak a fehérállományban – amely a sejtek közötti kapcsolódásból áll. A kutatócsoport ez alapján kiszámította, hogy a fehérállomány nagysága hogyan viszonyul a két csoport életkorához. Felfedezték, hogy például egy 50 éves túlsúlyos embernek akkora a fehérállománya, mint egy 60 éves soványnak, ami azt jelenti, hogy az agyak korkülönbsége tíz év – olvasható az egyetem honlapján közzétett közleményben.

A túlsúlyra való hajlam már méhen belül kialakul, állítják kutatók. A terhesség előtt már túlsúlyos illetve kövér nők gyermekei sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Szembetűnőnek nevezték a szakemberek, hogy ezt a különbséget csak középkortól figyelték meg, ami azt jelzi, hogy az agy különösen sebezhető a korosodás ezen szakaszában. “Ahogy agyunk öregszik, természetesen zsugorodik, de nem világos, hogy a túlsúlyos emberek esetében a fehérállomány miért csökken nagyobb mértékben. Csak találgatni tudunk, vajon az elhízás okozhatja-e bármilyen módon ezeket a változásokat, vagy pedig az elhízás az agyi változások következménye” – mondta Lisa Ronan, a pszichiátriai tanszék munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A fehérállomány nagyságának nyilvánvaló különbsége ellenére a kutatók nem találtak összefüggést az elhízás vagy a túlsúly és az egyén kognitív képességei között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.