Ebben az életkorban lassul le az agyunk

Agyunk reakcióideje az életkor előrehaladtával lelassul, ez azonban később jön, mint ahogy azt sokan gondolnák. Kutatóknak most azt az életszakaszt is sikerült azonosítani, amelyben az emberi agy valóban egy lassabb fokozatra kapcsol.

Fiatal felnőttként úgy érezhetjük, hogy agyunk szinte szikrát vet a gyors döntésektől, viszont sokan már a 40-es éveikben azt tapasztalják, hogy sokkal lassabban tudnak reagálni egy váratlan szituációban. Agyunk reakcióideje valóban lassul a kor előrehaladtával, ennek hátterében azonban hosszú ideig nem az agytekervények "berozsdásodása" áll. Egy frissen publikált tanulmányban kutatóknak sikerült meghatározni azt az életszakaszt, amikor az agy információkat feldolgozó képessége már valóban romlani kezd.

Az agyunk így öregszik Az öregedés sokunkban felvet egy fontos kérdést: mi lesz velem, ha majd nem vág már úgy az eszem? Szerencsére az agyi leépülés egyáltalán nem szükségszerű velejárója az öregedésnek, de akkor mi történik az agyban a kor előrehaladtával ?

Megfontoltabbak leszünk a korral, nem lassabbak

Korábbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a szellemi sebesség nagyjából a 20-as évek közepén tetőzik, és onnan lassú, majd fokozatosan gyorsuló visszaesés veszi kezdetét. A Nature Human Behaviour folyóiratban február 17-én megjelent tanulmány szerint az agy egészen 60 éves korig ugyanolyan fürge marad, mint fiatalkorban - legalábbis ami az információk feldolgozását illeti. Az agyi válaszidőt azonban már korábban is hátráltathatják bizonyos tényezők - mondta Mischa von Krause vezető kutató, a németországi Heidelbergi Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársa.

Agyunk hosszú ideig megőrzi frissességét, csupán mi válunk megfontoltabbá. Fotó: Getty Images
Agyunk hosszú ideig megőrzi frissességét, csupán mi válunk megfontoltabbá. Fotó: Getty Images

Krause és kollégái több mint 1,2 millió ember adatait elemezték, akik részt vettek egy online kísérletben, melynek során mérték a reakcióidejüket egy agyi folyamatokat vizsgáló teszten. A résztvevőknek kategorizálniuk kellett a képernyőn felvillanó szavakat és képeket a megfelelő gomb megnyomásával. A kutatók úgy látták, hogy a tesztre adott reakciók a 20-as éveikben járóknál voltak a leggyorsabbak, afölött azonban egyre lassultak. Viszont a helyes válasz eldöntésének mentális folyamata nem lassult egészen 60 éves korig.

"A lassabb reakciókat azzal magyarázhatjuk, hogy az emberek az életkor előrehaladtával óvatosabbá válnak a döntéseikben, azaz igyekeznek elkerülni a hibákat. Ez a megfontoltság lassíthat bizonyos reakciókon" - magyarázta von Krause. Hozzátette: emellett persze a motoros képességek is lassulhatnak idővel, ami hozzájárult ahhoz, hogy az idősebbek egy kicsit később nyomták le a teszt során a billentyűket.

Korábbi tanulmányok szerzői az idős emberek lassabb reakcióidejét általában a kognitív lassulás bizonyítékaként értelmezték, a tanulmány szerzői szerint azonban jóval összetettebb okok állnak amögött, hogy korral késhetnek némileg a reakciók. A kutatók a későbbiekben azt is szeretnék jobban megérteni, miért sikerülhet bizonyos embereknek még idősebb korukra is megőrizniük a szellemi frissességüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.