Az olvasás az agyat is karban tartja - az ideggyógyászt kérdeztük

A rendszeres olvasás nemcsak szinten tartja a szellemi erőnlétet, hanem valamilyen szinten képes enyhíteni az öregedéssel járó szellemi teljesítménycsökkenést is. Sőt olyan betegségek kialakulásának veszélyét is mérsékeli, mint amilyen az Alzheimer-kór.

Míg teljesen természetes módon megyünk el edzeni azzal a céllal, hogy izmainkat megmozgassuk, addig a szellemi fogaskerekeinket nem olajozzuk tudatosan. Pedig agytekervényeink frissen tartását már azzal is segíthetjük, ha rendszeresen könyvet veszünk a kezünkbe. Ennek oka nem más, mint az, hogy ez a tevékenység valójában egy bonyolult és összetett szellemi folyamat, amely segíti agyunk frissen tartását: "Az olvasást a többség passzív szórakozásnak tekinti, pedig ez esetben korántsem erről van szó. Ennek oka pedig az, hogy a szépirodalom és a költészet - mert nem a hivatalos szövegekre vagy a telefonkönyv tanulmányozására gondolok - ennél jóval többet jelent" - szögezi le lapunknak Prof. Dr. Rajna Péter elme- és ideggyógyász, majd ki is fejti ennek lényegét: "Egy-egy regény vagy novella olvasása hihetetlenül aktív és kreatív folyamat, mégpedig azért, mert közben több eredeti élményhez is juthatunk. Ennek oka főképp az, hogy valamilyen szinten minden ilyen mű hiányos. Hiszen még az ezeroldalas regények sem tudnak egy adott helyzetet teljes mértékben visszaadni. Azt persze meghatározza a szerző, hogy a maga részéről mit tart fontosnak, hiszen azt írja le és emeli ki, de a többit az olvasóra bízza" - magyarázza a professzor. Mint mondja, egy-egy mű megértéséhez az olvasóknak párbeszédekből és leírásokból kell megalkotniuk a teljes képet, ez pedig nagy kreativitást, komoly agymunkát igényel. Nem véletlen, hogy a legkorszerűbb tudományos kutató módszerek, képalkotó eljárások jól mutatják, hogy olvasás közben egész agyi hálózatok aktiválódnak, nem csak tisztán az olvasási vagy a látási központ.

Egyszemélyes útikalauz

Az olvasás nemcsak segít karbantartani az agyat, hanem az időskori kóros szellemi hanyatlást is segíthet megelőzni. Emiatt pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy sokat és rendszeresen olvassunk. Azt azonban tudnunk kell, hogy a könyvforgatást nem elég akkor elkezdenünk, amikor már érezzük agyunk fáradását: "Fontos, hogy már fiatal korunkban is minél többet olvassunk, ne csak akkor, amikor már idősödni kezdünk. Minderre azért van szükség, mert idősebb korunkra az olvasásnak már egy jól begyakorolt tevékenységnek kell lennie" - hangsúlyozza szakértőnk. Mint mondja, az olvasás idősebb emberek esetében azért is fontos, mert nekik már arra is fel kell készülniük, hogy nyugdíjas korukban is hasznosnak érezhessék magukat. "Ebben az időszakban az olvasás mindenképpen segíti azt, hogy nyithassunk a világ felé, hogy új, ugyanakkor fontos dolgokat ismerhessünk meg. Erre szemléletes példa az útikönyvek szerepe, hiszen ezek olvasása kis túlzással akár nagyobb szellemi élményt jelenthet, mint egy többnapos utazás. Gondoljuk csak meg, hogy míg a kirándulások rendszerint komoly, kiszámított programokkal zajlanak, tempójuk pedig sokszor erőltetett, addig az útikönyvek a látnivalók ismertetése mellett a szerzők egyéniségét is megmutatják. Egy jól megírt útikönyv akár igazi irodalmi alkotás is lehet. És hála ennek, mi magunk is rögtön belekerülünk a történetbe, beleszőhetjük saját tapasztalatainkat."

Rejtélyes Alzheimer

Az olvasás amellett, hogy segít elejét venni a kóros időskori elbutulásnak, az ún. Alzheimer-kór . "E betegség pontos kiváltó oka ugyan ma sem ismert, de vannak olyan vélemények, amelyek ezt a fajta szellemi hanyatlást a kórosan felgyorsult öregedésnek tulajdonítják. És mivel az olvasás segíti az agy fitten tartását, a fiatalon elkezdett, majd pedig az élet részévé váló olvasásnak szerepe lehet az Alzheimer-kór megelőzésben is. Mindezt - közvetve - tudományos eredmények is alátámasztják. Az már ugyanis bizonyított, hogy a magasabb végzettségű, magasabb kulturális és szellemi szinten élő emberek - akik jellemzően többet is olvasnak - nagyobb eséllyel kerülik el ezt a betegséget" - mondja Rajna professzor, majd hozzáteszi, hogy mindez feltehetően nem csak az Alzheimer-kórra igaz, hanem az időskori demenciák minden típusára.

A téma aktualitása

1995-ben április 23-át a Könyv napjává nyilvánította az UNESCO , ezen a napon halt meg ugyanis William Shakespeare és Miguel de Cervantes. Ez a nap egyébként a szerzői jogok napja is, a megemlékezések és rendezvények célja pedig, hogy felfedezzük az olvasás szépségét, hasznosságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!