Az agy emlékszik az amputált kézre

Mindenki hallott már a fantomfájdalomról, amikor egy amputált kezű ember fájdalmat érez a levágott végtagban. Nos, úgy tűnik, az agy akár három évtizeden át is képes úgy tenni, mintha az amputált kéz még a helyén lenne.

Az Oxfordi egyetem kutatóinak friss felfedezése akár azt is lehetővé teszi, hogy a jövőben az agy által irányított protézisek készüljenek.

Kiderítették ugyanis, hogy az agy részletes képpel rendelkezik a kézről és az ujjakról. És bár korábban azt hitték, hogy az ezért felelős szomatoszenzoros kéreg csak akkor működik, ha megfelelő inputot kap a kéztől, valójában ha a végtagot eltávolítják, az agy ezen résznek aktivitása nem csökken, azaz a „programot nem írja felül semmi”. Ezért éreznek az emberek fájdalmat, vagy ha megkérik, mozgassák meg ujjaikat érzik a folyamatot, noha nincsenek is ujjaik.

Az agy emlékezetének köszönhetően tökéletes protázisek készíthetőek

Kutatásukhoz MRI-vizsgálatnak vetettek alá olyan embereket, akik 25 és 31 évvel ezelőtt veszették el valamely végtagjukat, kontrollcsoportként pedig mindkét kézzel rendelkező embereket használtak. Noha a levágott kezűek esetében a bal kézhez kapcsolódóan alacsonyabb volt az aktivitás, összességében az illetékes agyi terület rendesen működött.

Úgy tűnik tehát, hogy az agy képes megőrizni olyan funkciókat is, amiknek elméletileg már nem veszi többé hasznát. Hasonló a helyzet egyébként a látással is, azt már korábban megállapították, hogy a komoly látásvesztéssel küzdő emberek esetében a vizuális kéreg működése nem változik, és a beérkező jelek csökkenése ellenére a betegek látómezeje nem csökken.

Mi is pontosan az a fantomfájdalom és mit tehetünk ellene? Ha többet szeretne megtudni, kattintson !

A jövőben újabb vizsgálatok indulnak majd a témában, ugyanis ez a tudás új lehetőségeket termet a különböző protézisek gyártásának szempontjából. Ha az agy képes tovább érzékelni az amputáció után is, akkor a megfelelő technológiával gyakorlatilag vissza lehet adni az ember elvesztett kezét, még ha az nem is húsból és csontból áll majd.

Forrás: medicalnewstoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.