A rossz alvás növeli a stroke kockázatát

Nagyobb az esély a stroke-ra azoknál, akik alvászavarral küzdenek. Más betegségekkel párosulva csak még rosszabb a helyzet.

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - írja a The Guardian.

Wendemi Sawadogo, a tanulmány egyik szerzője, a Virginia Commonwealth University kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet.    

A kutatásba több mint 30 ezer olyan embert vontak be, akiknek korábban nem volt stroke-ja, és kilenc éven át követték az egészségi állapotukat. A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 61 év volt a vizsgálat elején, részletesen kikérdezték arról, hogy mennyire nehezen alszanak el, felébrednek-e éjszakánként vagy túl korán, vissza tudnak-e aludni, illetve mennyire érzik kipihentnek magukat reggelente. Tüneteik súlyosságát egy nyolcas skálán kellett a résztvevőknek osztályozniuk saját maguknak.    

A kutatók a stroke kockázatának megállapításakor az egyes esetekben figyelembe vettek egyéb hajlamosító tényezőket is, mint például a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a testmozgás rendszerességét.    

alvászavar stroke
Súlyos következményei lehetnek a rossz alvásnak. Fotó: Getty Images

A vizsgálat kilenc éve alatt 2101 résztvevőnél regisztráltak stroke-ot, közülük 1300 esetben az érintetteknek egy-négy alvászavarra utaló tünete volt, 436-nak öt-nyolc tünete volt, 365-nek pedig nem volt alvászavara. Azok esetében, akik viszonylag sok, vagyis öt-nyolc alvászavaros tünetről számoltak be, 51 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata.

Az összefüggés még nagyobb arányúnak bizonyult az 50 év alattiaknál, akiknek körében csaknem négyszer akkora volt a stroke kockázata azoknál, akiknek öt-nyolc alvászavarra utaló tünete volt.    

A stroke alvászavarral összefüggő kockázata még nagyobb volt akkor, ha valakinek cukorbetegsége, magas vérnyomása, szívbetegsége vagy depressziója is volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!