Koronavírus: direkt betegednek meg a kínai fiatalok

Évekig szigorú korlátozásokkal telt a kínaiak élete, az ország kormánya ugyanis így próbálta féken tartani a koronavírus-járványt. A mostani nyitás az eddigiekhez képest kicsit elhamarkodottnak tűnik. A fiatalok viszont egyáltalán nem félnek ennek kockázataitól, sőt: van, aki szándékosan teszi ki magát a fertőzésnek.

A kínai nagyvárosokba újra visszatért az élet: tömegek özönlötték el a bevásárlóközpontokat, az éttermeket és a parkokat, és rengetegen álltak végig kígyózó sorokat, hogy elintézhessék a vízumukat és a turistaengedélyüket. Az évekig szigorú korlátozások között élt kínaiak ugyanis végre „kiszabadultak” a világba, és most félelem nélkül vetik bele magukat újra az életbe.

torokfájással küzdő ázsiai fiatal nő
Direkt betegszenek meg a kínai fiatalok. Fotó: Getty Images

„A tél a legrosszabb évszak a nyitásra”

A kissé hirtelennek tűnő újranyitás az idősebb korosztályban aggodalmat kelt. Az 52 éves, Pekingben élő Li asszony szerint a kínai kormány a koronavírus-járvány első két évében „helyesen cselekedett”, de 2022 elején fel kellett volna függeszteni a zéró COVID-politikáját. Végül túl sokáig vártak az enyhítéssel, ami egyre több elégedetlenséget szült a lakosság körében, most viszont túl hirtelen oldottak fel minden eddigi tilalmat.

„Ezt megtehették volna lépésről lépésre, régiónként. Ráadásul a tél a legrosszabb évszak a nyitásra, akkor már megvárhatták volna a tavaszt” – fejtette ki véleményét a nő a BBC-nek, hozzátéve, hogy szerinte nem volt kellőképpen előkészítve az enyhítés. Félő, hogy a járvány így ismét durván berobban az országban. „2022 volt a legrosszabb évünk. Csak imádkozni tudok azért, hogy 2023 ne legyen rosszabb” – tette hozzá.

Bár az új fertőzéshullám már valószínűleg elérte csúcspontját Sanghajban és Pekingben, január végére a koronavírus-járvány Kína középső és nyugati tartományaiba, a távoli vidéki régiókba is eljuthat.

A fiatalok nem aggódnak

Ezzel szemben a fiatalabb kínaiak nem tartanak a vírus újabb elszabadulásától, sőt, egyesek önszántukból teszik ki magukat a megfertőződés veszélyének. Egy oltatlan, 27 éves sanghaji lakos például direkt megfertőzte magát, hogy az idei nyaralási terveit már ne húzhassa keresztbe a járvány.

„Így, hogy én szabályoztam a megfertőződésem időpontját, biztosra vehettem, hogy az utazásig felépülök, és nem is fertőződöm meg újra a nyaralás alatt” – fogalmazott a neve elhallgatását kérő fiatal. Mint mondta, a betegség tünetei nagyjából a várakozásainak megfelelően alakultak, a fertőzéssel járó izomfájdalmakra azonban nem számított.

Egy másik sanghaji lakos, egy 26 éves nő pedig arról számolt be, hogy meglátogatta egy barátját, akinek pozitív lett a tesztje, hogy ő is elkaphassa a fertőzést. Terve sikerrel végződött, ugyanis valóban megfertőződött, a felépülése viszont közel sem volt olyan könnyű, mint gondolta. „Azt hittem, olyan lesz, mint egy kis megfázás, de annál azért sokkal fájdalmasabb volt” – fogalmazott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.