Ismét elérhető az influenza elleni orrspray

A gyermekeknek szánt készítmény tű nélkül, orron át juttatható a szervezetbe és hatékonyan védhet az influenzavírusok ellen.

November elejétől a gyógyszertárakban ismét elérhető a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina – közölte a termék gyártója. A receptköteles készítmény a gyártó közleménye szerint már kétéves kortól adható.

influenza
Az influenzaszezon közeledtével egyre több gyermek betegszik le. Fotó: Getty Images

Kétéves kortól védelmet nyújthat

A négykomponensű szuszpenziós orrspray az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió által ajánlott vírustörzseket tartalmazza. A tű nélkül, orron át adható védőoltás, amely élő, gyengített influenzavírust tartalmaz, 24 hónapos kortól 18 éves korig alkalmazható.

A gyermekek a legveszélyeztetettebbek

Kitértek a közleményben arra, hogy influenzaszezonban a megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az őszi-téli időszakban nagyon sok időt töltenek együtt zárt térben, óvodákban és iskolákban. Tanulmányok szerint a gyerekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt a kisgyermekek már több nappal a betegség megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust. Az orrspray receptköteles, a készítmény orvosi, egészségügyi felügyelettel adható be – közölte a spray-t gyártó AstraZeneca.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!