Folyik az orra? Ne nyúljon magához!

A nátha és influenza megelőzéséhez az egyik legjobb módszer, ha gyakran megmossuk a kezünket. A betegség elkerülése érdekében azonban az is fontos, hogy senki se fogdossa rendszeresen saját száját és orrát.

Ahányszor valaki a szájához vagy orrához ér, annyiszor kerülnek baktériumok és vírusok az arcáról a kezére. Ez az elsődleges oka annak, hogy a fertőző mikroorganizmusok a betegekről a gyakran érintett felületekre, majd onnan a többi ember bőrére jutnak. " Két kézmosás közt rengeteg lehetőség adódik az ismételt szennyeződésre" - mondta el a kutatás vezetője, Dr. Wladimir Alonso, a bethesdai Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatója.

Nem jó tapogatni arcunkat az influenzaszezonban
Nem jó megérinteni az arcunkat influenza idején. Fotó: Getty Images

Hogyan terjednek a betegségek?

Munkatársaival nyilvános helyeken véletlenszerűen választottak ki 249 embert, Washington metróvonalain és a brazil Florianapolisban. Megfigyelték őket, hányszor érintettek meg valamilyen tárgyat, illetve szájukat és orrukat. Arcukat óránként átlagosan 3,6 alkalommal, a tárgyakat pedig 3,3-szor érintették meg, ez azt jelenti, hogy valószínűleg sokkal gyakrabban kerülnek kórokozókkal kapcsolatba, mint ahányszor azokat kézmosással eltávolítják. Az eredmények korábban a Clinical Infectious Disease című folyóiratban jelentek meg.

Tipp Számtalan hasznos írásunk született arról, miért fontos ilyenkor a kézmosás. Szemezgessen ezek közül! Ha csak jót mulatna azon, hogy az egészségügyi szakemberek milyen vicces videókkal próbálják népszerűsíteni a személyes higiénét, akkor ajánljuk egy korábbi összeállításunkat a kézmosás világnapjáról ! "Fontos megérteni a betegségek terjedésének alapvető mechanizmusait, hogy minél jobban kihasználhassuk a kézmosás előnyeit " - mondta Alonso. A lakossági tájékoztatókban általában csak a tisztálkodást hangsúlyozzák ki, de a súlyosabb járványok során fel kell hívni a figyelmet az önfertőzés lehetőségére is, vagyis, hogy ne tapogassák az emberek az arcukat.

"Ha egy halálos légúti betegséget okozó vírus van jelen, akkor erről sem szabad elfeledkezni. Az önfertőzés persze nem azt jelenti, hogy rémeket kell látni, vagy állandó félelemben kell élni. Az egészséges ember immunrendszere a legtöbb betolakodó ellen védelmet nyújt. Fontos azonban tudni, hogy már röviddel a mosakodás után újrafertőződhet a kéz" - figyelmeztetnek a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?