Vicces kórházi videók a kézmosás fontosságáról

Kiss Verus

Szerte a világon arra próbálják meg felhívni figyelmet, hogy a megfelelő kézmosás és az alapvető higiéniai körülmények mennyire sokat számítanak az egészség megőrzésében. Téma kórházi feldolgozása változatos, a humort sem mellőzik a kreatív szakemberek.

A kézmosás helyes gyakorlatát még gyermekkorban érdemes elsajátítani, és megértetni a legkisebbekkel is, hogy nem egy újabb szeszélyről van szó, amit a felnőttek találnak ki. A folyamat ráadásul nem vesz igénybe sok időt és energiát, mégis nagy segítségünkre lehet az akár hetekig is elhúzódó, sok kellemetlenséggel járó fertőző betegségek megelőzésében.

Hogyan mossunk kezet higiénikusan?

A tiszta vizes kézmosás magában, szappan nélkül mit sem ér! Ügyeljünk tehát a szappanozásra (még csak antibakteriális termékre sincs szükség), erőteljesen dörzsöljük össze kezeinket, és minimum húsz másodpercig mossuk meg a csuklót, a kézfejet és tenyeret. Minden ujjunkat külön mossuk meg, ügyeljünk a körmök alatti területekre, majd öblítsünk alaposan. Szárításhoz használjunk tiszta, eldobható kéztörlőt, vagy légfúvásos szárítót. Nyilvános helyeken, ha lehet, a csapot kéztörlő kendővel zárjuk el és az ajtón is könyökünket használva menjünk ki. S.O.S helyzetben, azaz ha nem tudunk folyóvízzel kezet mosni, használjunk bátran antibakteriális kézmosó gélt!

Mikor mossunk kezet?

  • ételek elkészítése előtt; amennyiben a szabadban sütögetünk, használjunk antibakteriális kézfertőtlenítő gélt
  • nyers ételek előkészítése, különösen húsok után
  • evés előtt - még fagyizás vagy gyümölcsfogyasztás előtt is
  • háztartási hulladék, kerti hulladékok, vagy ezekkel szennyezett tárgyakkal való érintkezés után
  • gyógyszerekkel való érintkezés után
  • fertőző betegekkel való érintkezés után
  • kontaktlencse behelyezése és kivétele előtt
  • WC-használat és pelenkázás után
  • állatokkal, vagy pórázzal, szájkosárral való érintkezés után
  • orrfújás, köhögés, tüsszentés után
  • sebek, egyéb sérülések ellátása előtt és után

És ahogy ezt az egészségügyi szakemberek propagálják...

"I Wash My Hands For You"
A fremont-i (Egyesült Államok) Gerber Hospital alkalmazottai "Miattad mosom meg a kezem!" címmel forgattak egy videót, még 2010 márciusában, egy akkor futó kézmosást népszerűsítő kampány részeként. A videó teljes egészében önálló alkotás, a szöveget is a szakdolgozók írták.



Wash 'Em

A Jefferson University Hospital dolgozói komolyan veszik a fertőzéseket: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy jópofa videó, "Mosd meg őket!" címmel. Garantáltan fülbemászó, ráadásul a képkockák edukálnak is!

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +20 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a Tiszántúlon gyengén felhős, másutt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag