Magyar módszer, melyre az egész világ vár

A világon egyedülálló vizsgálati és terápiás módszert fejlesztett ki a BHRG Alapítvány a lassabban fejlődő gyerekek felzárkóztatásáért.

Madács Anita gyógyterapeuta szerint egy korai prevenciós felméréssel sok olyan, iskolaéretlennek tűnő gyereken lehetne hatékonyabban segíteni, akiről az általános iskolában derül ki, hogy lassabban fejlődik. A BHRG Alapítvány vezető gyógyterapeutája az M1 szombati műsorában elmondta, alapítványuk olyan vizsgálati és terápiás módszert fejlesztett ki a világon egyedüliként, amely ezeken a gyerekeken tud segíteni.

Korai vizsgálatokkal még az iskola előtt kiszűrhetőek bizonyos fejlődési problémák
Korai vizsgálatokkal még az iskola előtt kiszűrhetőek bizonyos fejlődési problémák

Világszerte nagy az érdeklődés

Kifejtette: beszédproblémákkal, megkésett mozgásfejlődéssel, autizmussal , hiperaktivitással küzdő gyerekeken tudnak segíteni 3 hónapos és 12 éves kor között. A terápia lényege, hogy a háttérben lévő okokat feltárja és kezeli. A leggyakoribb ok az idegrendszeri éretlenség - tette hozzá. A módszert Magyarországon fejlesztették ki, és most a világ minden tájáról érkeznek szakemberek a BHRG módszer elsajátítására - mondta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!