Így nézhetik a tűzijátékot a mozgáskorlátozottak

A fővárosi Olimpiai parknál lévő rakparti részen a fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak nézhetik majd meg az augusztus 20-ai esti tűzijátékot - jelentették be szerdán Budapesten.

Az Olimpiai parknál nézhetik a mozgáskorlátozottak a tűzijátékot

Így választották ki az V. kerületi Olimpiai parknál lévő rakparti részt, és ha a létszám indokolja, a parkot is megnyitják majd a mozgáskorlátozottak számára. Azt ajánlják, hogy már 8 óra körül közelítsék meg a helyszínt.

Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta: a helyszín kiválasztásánál mind a megközelíthetőséget, mind a látványt figyelembe vették.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: a fogyatékosügyi képviseletekkel, szervezetekkel is egyeztettek arról, hogy a fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak, hol tudnák méltó módon és körülmények között megtekinteni az este 9 órakor kezdődő tűzijátékot.

Így nézhetik a tűzijátékot a mozgáskorlátozottak, Augusztus 20. nemzeti ünnep tűzijáték mozgáskorlátozottság mozgássérültek
Így nézhetik a tűzijátékot a mozgáskorlátozottak

Mint ismeretes, 2017 márciusában írták alá országos fogyatékosügyi szervezetekkel, érdekképviseletekkel - köztük a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ), a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) - azt az együttműködési megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak ünnepelni, emlékezni olyan nagy állami ünnepeinken, mint március 15., augusztus 20., és október 23.

Ezen megállapodás aláírását követően levélben megkeresték a Megyei Jogú Városok Szövetségét, polgármestereit is, hogy lehetőség szerint ők helyben is kössenek hasonló megállapodásokat a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekkel.

Mindenkinek joga van a méltó ünnepléshez

Kiemelték, törekednek arra, hogy a fogyatékkal élők speciális szempontjait is figyelembe vegyék a különböző rendezvények szervezésénél és lebonyolításánál. Ez magába foglalja mind a fizikai, mind az infokommunikációs akadálymentesítést.

"Magyarországon mindenkinek joga és lehetősége van, hogy méltó módon tudjon ünnepelni, emlékezni" - szögezte le Nyitrai Zsolt, aki elmondta, Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal. Fontos törekvésük az, hogy minden kormányzati döntésnél az ő speciális szempontjaikat, véleményüket is figyelembe vegyék. Ezen a területen különösen fontos, hogy érvényesüljön a "semmit rólunk, nélkülünk" elv - hangsúlyozta.

Csiszár Attila, a MEOSZ elnökségi tagja elmondta: a MEOSZ elnöksége üdvözli, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés jegyében biztosítják, hogy a mozgáskorlátozott emberek akadálymentes körülmények között, méltóságteljesen és biztonságosan megnézhetik az augusztus 20-ai tűzijátékot az Olimpiai parknál.

Ilyenek a hétköznapok mozgáskorlátozottként Jogszabályokban gazdagok vagyunk, de a lényeg, hogy mennyiben "hasznosulnak" a mozgássérült emberek mindennapjaiban - mondta korábban Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke. A szövetség 2017-ben publikálta az Önrendelkező életet élni - kritikai észrevételek a mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelének lehetőségeiről című kötetet, amelyből kitűnik, hogy az elmúlt évtizedekben sok területen történt előrelépés a mozgáskorlátozott emberek jogait illetően, az érintettek személyes tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a lemaradás még mindig számottevő. Kovács Ágnes hangsúlyozta, ez a kiadvány az első olyan munka, amelyet a MEOSZ mozgássérültekből álló munkacsoportja saját tapasztalatok alapján állított össze. A cél, hogy a kötet a további érdekvédő munka alapját képezze. Hozzátette: ez a munka nem lehetséges a kormány, a szakemberek és az érintettek összefogása nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!