Génkezeléssel a reuma ellen

Első ízben számoltak be amerikai és német kutatók arról, hogy génkezeléssel enyhítették reumatoid artritiszben szenvedő betegek tüneteit.

A kéz krónikus reumája

A vizsgálatba két változókoron már átesett nőbeteget vontak be, akik már előrehaladott reumatoid artritiszben szenvedtek. A kutatók úgynevezett interleukin-1 receptor antagonista gént fecskendeztek a betegek érintett ízületeibe. A gén által működtetett fehérje gátolja az interleukin-1 fehérje aktivitását, mely a betegségre jellemző ízületi porc lebontásában játszik szerepet.

A kutatók remélik, hogy a gén a megfelelő helyen maradva folyamatosan blokkolja az interleukin-1 fehérjét az ízületekben, így enyhül a fájdalom és a duzzanat - magyarázta Christopher Evans, a bostoni Beth Israel Deaconess Egészségügyi Központ Ortopédiai Vizsgálatok Központjának igazgatója, a vizsgálat vezetője.

Négy héttel a géninjekciót követően mindkét nő enyhébb fájdalomról és kisebb duzzanatról számolt be. Egyik résztvevőnél drámai javulást tapasztaltak, a génkezelt ízületek a többi ízület gyulladása ellenére fájdalommentesek maradtak - folytatta Evans, aki a Harvard Orvostudományi Egyetem ortopédia professzora is egyben.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?