Forgalmas utak mentén több a reumatoid arthritis

Aki a főutak mentén él, annak nagyobb az esélye a reumatoid arthritisre - állítja egy új tanulmány.

Azok a nők, akik a többsávos utaktól 50 méteren belül laknak, 31 százalékkal gyakrabban betegszenek meg reumatoid arthritiszben, mint azok, akik 200 méternél távolabb laknak a zsúfolt utaktól. Azt is felfedezték, hogy a legnagyobb utak mellett 50 méteren belül lakó nők esélye 63 százalékkal növekszik. A tanulmány alapját 90 000 nő adatai szolgáltatták.

Felmérték, hogy milyen távolságra laknak a legnagyobb főutaktól. "Az életkor, nemzetiség, nem, szociális helyzet és a dohányzás változóinak rögzítése után is azt találtuk, hogy a nagyobb utak közelében lakó nők esetében a kockázat jelentősen növekszik" - mondta Jaime Hart, a bostoni Női Kórház és a brighami Channing Laboratórium kutató munkatársa.

Az elképzelések szerint a reumás arthritis kialakulásában a genetikai faktorok csak kevesebb, mint 50 százalékban felelősek a betegség kialakulásáért, olyan környezeti tényezők, mint a dohányzás is hozzájárulhatnak a betegséghez, állítja a tanulmány. "Ez, a korábbi tanulmányokkal egyetemben arra utal, hogy a forgalom miatt keletkező szennyezés szisztémás gyulladást okozhat, így arra sarkallt bennünket, hogy megvizsgáljuk, van-e közvetlen összefüggés a légszennyezés és a reumás arthritis között" - mondta Hart. További vizsgálatok szükségesek annak meghatározására, hogy a légszennyezés meghatározott mértékei milyen hatással vannak az állapot kialakulására, írja a tanulmány, mely az Environmental Health Perspectives online számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?