Nem ismeretes a pontos magyarázat, hogy mi is indítja be a női szervezet hormonális változásait, de valószínűleg a működőképes tüszők számának folyamatos csökkenése vezet el végül a menopauzához.
A menopauza (menos görögül hónap, pausis (gör.) valaminek a megszűnése) nem más, mint az az utolsó vérzés, amelyet egy éven belül nem követ másik. A menopauza tehát a magyar orvosi gyakorlat szerint egy hozzávetőleges dátum, bár igaz, a köznyelvben szokták alatta érteni a klimaktérium teljes időszakát is. A menopauza előtti és utáni időszakok azonban csak akkor értelmezhetők helyesen, ha azokat valóban az utolsó havivérzéshez viszonyítjuk.
A menopauza a klimaktérium időszakát két nagyobb szakaszra, az utolsó vérzés előtti, ún. premenopauzára, és a vérzés utáni posztmenopauzára osztja, az utolsó havi vérzés körüli, 2-2 éves időszakot pedig perimenopauzának hívjuk. A premenopauza első figyelmeztető jelei 40-45 éves kortól kezdve jelentkeznek, amikor is a nőknek egynegyede-fele számol be az addig rendszeres ciklus rendszertelenné, kiszámíthatatlanná válásáról.
A nők negyvenes éveiket elérve pozitív változásokra is számíthatnak, hiszen a szexualitás területén eddig sok tapasztalatra szert tett nők korban hozzáillő házastársukkal, partnerükkel a férfiaknál ebben a korban bekövetkezett változások miatt akár az addiginál nagyobb összhangba is kerülhetnek egymással.
Úgy tűnik, a menopauza időpontja az utóbbi évszázadban a fejlett európai országok népességében mintegy 5-6 évvel kitolódott, és általában 48-52 éves korra tehető. Az időpontját befolyásoló tényezők közül az első menstruáció jelentkezésének ideje igencsak vitatott, a dohányzás és egyes betegségek egyértelműen siettetik a hormonális változásokat.
Premenopauza
Ebben az időszakban a nőkben változatlan a tüszőérés folyamata, a tüszőrepedés, azaz ovuláció viszont elmarad. A szervezet addigi nemihormon-egyensúlyát ez azért befolyásolja, mert míg a tüszőérés során folyamatosan termelődnek az ösztrogének, elmarad a normálisan a tüszőrepedés után bekövetkező sárgatest-képződés, és ezáltal a progeszteron-termelés is. A tüsző érésekor termelődő ösztrogének serkentik a célszervek, azaz az emlőmirigyek és a méhnyálkahártya sejtjeinek osztódását, a progeszteron viszont nem ellensúlyozza ezt, mint korábban, a rendes ciklusok idején.
Progeszteron hiányában semmi nem gátolja a méhnyálkahártya-sejtek további osztódását, ami végül méhnyálkahártya-túltengést (hiperpláziát), és emiatt elhúzódó és fájdalmas vérzést okozhat. Végül a tüsző elpusztulásakor a sárgatest nélküli, ún. megvonásos vérzéssel távozik az akár 1-2 cm vastagságura is megduzzadt méhnyálkahártya. Általában elmondható, hogy a havi vérzés annál erősebb és annál alvadékosabb, minél többet késik. Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a megduzzadt méhnyálkahártya-foszlányok a vérzéssel részben a hasüregbe távoznak, és ott komplikációkat, összenövéseket okozhatnak. A problémával feltétlenül orvoshoz kell fordulni.
Az emlőkben feszülést, a mirigyes állomány felszaporodását okozza a fékezetlen ösztrogénhatás, a méh izomzatában pedig miómák keletkezhetnek. A sejtosztódás megnövekedett intenzitása miatt nagyobb esély van az érintett szövetekben olyan génhibák előfordulására, amelyek később a szövetek rákos elfajulását okozhatják. Az alkalmazott hormonpótló-kezelés segít a méhnyálkahártya osztódása és távozása közötti egyensúly fenntartásában. Az ebben a korban indokolt, fokozott körültekintés és a rendszeres orvosi ellenőrzés pedig ma már elejét tudják venni az említett betegségeknek.
Ebben a korban jellemző panaszok az említett vérzési rendellenességeken kívül és annak következtében a vashiány, a vérszegénység, a fertőző betegségekkel szembeni csökkent ellenállás és a ciklusos emlőfájdalom. A premenopauza egészen addig tart, míg az ösztrogénszint is csökkenni nem kezd.
A perimenopauza
A perimanopauza időszakában a progeszterontermelés már minimális, a még termelődő hormon jórészt a mellékveséből származik, és az ösztrogén elválasztás is fokozatosan csökken. Az ösztrogéntermelés csökkenése miatt a méhnyálkahártya sorvadásnak indul, így a vérzési zavarok is mérséklődnek. Ösztrogén hiányában viszont olyan folyamatok indulnak be a szervezetben, mint az érelmeszesedés, a csontritkulás, a húgy-ivarszervek sorvadása, a hüvely falának és a bőrnek az elvékonyodása, a fokozottabb ráncosodása. Az ösztrogének közül a kevésbé hatékony ösztron továbbra is termelődik, de általános hiányuk következtében fellépő változások megakadályozására ez már nem elegendő.
Perimenopauzális panaszokként hangulat-ingadozások, szorongás, kimerültség és depresszió, éjszakai izzadás, erős szívdobogás, intim tünetek, esetleg éjszakai fejfájás jelentkezhetnek. A hőhullámok érzése az egyik leggyakoribb panasz, a nők csaknem 80%-át érinti, oka az ösztrogénszint ingadozásában keresendő, melynek hatására az erek gyorsan kitágulnak. A pszichikai zavarok és a húgy-ivarszervek sorvadása együttesen komolyabb életminőségi és szexuális problémákat is felszínre hozhatnak, így hüvelyszárazság, rendszeresen visszatérő húgyúti fertőzések fájdalmas közösülés, orgazmushiány jelentkezhet, és sajnos a vizelési problémák - enyhe inkontinencia - sem ismeretlenek.
A posztmenopauza
A posztmenopauza egyes definíciók szerint nemcsak az időskor beköszöntéig tart, hanem ettől kezdve a teljes élet ebben az időszakban zajlik.
Először minimális ösztrogén- és progeszterontermelés jellemzi, majd rendszerint az utolsó megvonásos vérzés után 2-3 évvel kezdődik az igazi posztmenopauza, amikor a petefészkek gyakorlatilag egyáltalán nem termelnek sem ösztrogéneket, sem progeszteront. A posztmenopauza végleges elérése, vagyis az a tény, hogy a havi vérzés és a tüszőérés már nem fog visszatérni, az agyalapi mirigyből eredő gonadotropin hormonok vizeletbeli és vérbeli magas szintjéből is látszik, amellyel a szervezet még azon "erőlködik", hogy a petefészket működésre serkentse, ekkor azonban már hiába.
A posztmenopauza idején a nők rendszerint a nagy lelki ingadozás után a megnyugvás időszakát élvezik, bár nyilvánvaló, hogy a korral kisebb-nagyobb testi problémák is jelentkezhetnek, melyeknek egy csoportja nem független a lezajlott hormonális változásoktól. Ezek közé tartozik az érelmeszesedés, bőr- és hámszárazság, a csontritkulás .
Az idevonatkozó irodalmat - tulajdonképpen elkeserítő módon - sokkal inkább még ma is az erre a korra jellemző kóros állapotok leírása jellemzi, pedig ma már számos megoldás kínálkozik arra, hogy a folyamatot a lehető legegészségesebben és legtermészetesebben éljék meg a nők. Tudnunk kell, hogy a történelem folyamán a nők többsége meg sem érte a boldog idős kort, így keveseknek volt lehetősége élvezni azokat a kiváltságokat, amelyeket sok társadalomban csak e kor elértével élvezhettek először. Az arab társadalmakban ekkor kerülhet le a nőkről a csador, máshol, egyes afrikai törzseknél ekkor kaphatnak a nők közjogi méltóságot, és kerülhetnek be a törzsi döntéshozó testületbe.
