Új eredmények az Angelia Jolie-génnel kapcsolatban

Texasi tudósok új bizonyítékra bukkantak arra vonatkozóan, hogy a BRCA1 gén - amire gyakran Angelina Jolie-génként hivatkoznak - hogyan vezethet a mell daganatos megbetegedéseihez.

A San Antonio rákkutató és kezelő központ kutatóinak jelentésével egy lépéssel közelebb került az orvostudomány ahhoz, hogy megértse a BRCA1 gén működését az egészséges mellszövetben és hogy miképpen vezethet mellrák kialakulásához.

A BRCA1 olyan fehérjéket állít elő, amelyek a DNS – a molekula, ami tartalmazza minden egyes sejt genetikai ujjlenyomatát – hibáinak kijavításában vesznek részt, elfojtva ezzel a rák kialakulásának lehetőségét. Ilyen DNS-roncsolódás megy végbe az öregedés során vagy a környezeti ártalmak hatására. Hibás gének esetén azonban romlik a DNS javítómechanizmusának hatékonysága, ezáltal megnő a rákkockázat.

A rendszeres, éves mammográfia célja, hogy a mellrákot korai stádiumban ismerje fel. Azt azonban erősen vitatják, hogy a szűrés életmentő-e. Kiderül az is, hogy Angelina Jolie jól döntött, amikor levetette melleit. Kattintson! Az új tanulmányban, ami a Nature Communications szaklapban jelent meg, a kutatók úgy találták, hogy a BRCA1 egyfajta korlátozó vagy szabályozó hatással van a COBRA1 génre is, amely a mell sejtjeinek növekedését kontrollálja. "Szilárd és alátámasztott bizonyítékunk van arra, hogy a BRCA1 a mellszövetben a DNS-javítástól eltérő tevékenységet is folytat" – mondta a tanulmány szerzője, Rong Li professzor. "Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a DNS-javítás fontos feladata a BRCA1-nek annak érdekében, hogy elfojtsa a rák fejlődését, de abban is biztosak vagyunk, hogy ennél jóval többről van szó."

Minthogy a DNS-javítás a test minden sejtje számára nélkülözhetetlen, a tudósok nem értik, hogy a BRCA1 nem megfelelő működése miért csak a mell- és a petefészekrák kialakulásában játszik szerepet, illetve, hogy miért nem okoz problémát a férfiaknál. Emiatt gondolta úgy Li és csapata, hogy a BRCA1 más, a javítástól független szerepet is betölt.

A kutatók olyan megoldást találhatnak, ami segíthet megelőzni a mellrák kialakulását

Kutatásaik eredménye alapján kijelenthető, hogy a jövőben olyan megoldást találhatnak, ami segíthet megelőzni a mellrák kialakulását a BRCA1 mutáció-hordozók segítségével. Dr. Li és csapata egészen új oldalát mutatta meg a BRCA1-nek – mondta Virginia Kaklamani, a Health Science Center professzora. „Eddig úgy tudtuk, hogy a BRCA1 gén a DNS-hibáinak kijavításáért felel. Dr. Li rájött, hogy ugyanakkor fontos szerepet játszik a mellszövet fejlődésében, és ez segíthet abban, hogy a BRCA1 mutációit hordozó nők esetében képesek legyünk megelőzni a rák kialakulását ” – tette hozzá.

Hibás BRCA1-gén az invazív mellrák 10 százalékában mutatható ki, ami az Egyesült Államokban évi 25 ezer új esetet jelent. Ezeket pedig nagyon nehéz kezelni. A BRCA1 Angelina Jolie-t sokkal veszélyeztetettebbé tette a betegséggel szemben, ezért döntött a kettős emlőeltávolítás mellett. Akinél ugyanis a mutáció kimutatható, annál 80 százalékban nagyobb a rák kialakulásának esélye.

Dr. Li és kollégái egyelőre csak egereken végezték el kísérleteiket, de hamarosan szeretnék embereken is tesztelni. Együttműködnek más intézetek onkológusaival annak érdekében, hogy BRCA1 mutációt hordozóktól mellszövethez jussanak, így meg tudják majd állapítani, hogy vajon ugyanaz a minőségű BRCA1-COBRA1 kapcsolat áll-e fenn mindegyik esetében.

„Ha sikerül bebizonyítaniuk az összefüggést, akkor a következő lépés az lenne, hogy rájöjjünk, mikor vagyunk képesek gyógyszeres eszközöket használva beavatkozni az egyensúly visszaállítása érdekében, amennyiben az elveszett egy BRCA1 mutációt hordozóban” – mondta.

Forrás: Newsmax

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!