Mellrák és megelőzés: a házimunka menti meg a nőket?

Bármilyen ellentmondásosnak hangzik is, a házimunka jót tesz az egészségnek. Még azokban is, akik csak két és fél órát töltöttek ilyen mozgással, nyolc százalékkal mérséklődött a rák kockázata.

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy azokra a nőkre, akik naponta hat órát töltenek házimunkával , lendületes gyaloglással vagy kertészkedéssel, az emlőrák tizenhárom százalékkal alacsonyabb kockázata leselkedik, mint ülő életmódot folytató társaikra.

Az International Journal of Cancer Researchers szaklapban megjelent kutatás során Tim Key, a Cancer Research UK professzora munkatársaival több mint 8 ezer emlőrákos személy tevékenységi szintjét és étrendjét elemezte. "Ez az eddigi legnagyobb szabású kutatás is azt támasztja alá, hogy már a viszonylag kevés mozgás is jót tesz. Arra vonatkozóan is alapos tudományos bizonyítékkal rendelkezünk, hogy a testmozgás a béldaganat kockázatát is csökkenti" - nyilatkozta a professzor. "A többi daganattípussal kapcsolatban, valamint az összefüggés hátterében álló mechanizmusok azonosítására további kutatásokra lesz szükség."

A brit kormány egészségügyi ajánlásai szerint mindenkinek heti 150 perc közepes intenzitású testmozgást kellene végezni, például gyors sétát. Ennek azonban a valóságban a férfiak 39, a nők pedig mindössze 29 százaléka tesz eleget. A korábbi kutatások során úgy becsülték, hogy az emlőrákos esetek több mint három, a vastagbél-daganatos esetek több mint öt százaléka, a méhdaganatok pedig körülbelül négy százaléka hozható összefüggésbe azzal, hogy az emberek nem végzik el a javasolt heti 150 perc testmozgást.

Sara Hiom, a Cancer Research UK információs igazgatója azt is hozzátette, hogy bár az emlőrák kockázatát továbbra is az egészséges testsúly megőrzésével és az alkoholfogyasztás csökkentésével lehet a leghatékonyabban visszaszorítani, egyértelművé vált, hogy a testmozgás is jelentős szerepet játszik - ráadásul ez nem is kerül pénzbe vagy időbe. Elég mindössze néhány változtatás a napi rutinban, például a liftezés helyett a lépcsőzés választása, vagy séta a munkába, az iskolába vagy a boltba. Sok kicsi sokra megy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!