Szemünkből látszik, hogy magas a vérnyomásunk

A magas vérnyomás legtöbbször észrevétlenül károsítja az érfalakat, és mire érezhető tüneteket okoz, általában már nagy a baj. Egy átfogó szemészeti vizsgálaton azonban időben fény derülhet a problémára.

Egyetlen szervünk sem képes olyan jól látható élethű képet adni vénáink és artériáink állapotáról, mint a szemünk. Dr. Csobay Ildikó, a Szemészeti Központ szakorvosa szerint a magas vérnyomás első jeleit néhány esetben a szemfenéki vizsgálattal fedezik fel.

Mivel szinte mindegyik, az anyagcseréhez kapcsolódó rendellenesség hatással van a véredényekre, a szemfenéki kép fontos szerepet játszhat az ilyen típusú betegségek felismerésében, nyomon követésében. Egy teljes, átfogó szemészeti szűrés során mindezt kivizsgálják, olyan alattomos betegségek apró jelei után kutatva, amelyek hosszú távon súlyos látásromlást eredményezhetnek, vagy más létfontosságú szervet veszélyeztethetnek.

Szakértők szerint 3 dologra kell odafigyelni, hogy a magas vérnyomás ne legyen végzetes.

Meszesedéssel kezdődik

A magas vérnyomás szemtünetei több stádiumra oszthatók, és jelzik az alapbetegség állapotát. Kezdetben még nincs erősebb változás, legfeljebb a legkisebb erek kanyargóssága fokozódik, de ez a vérnyomás rendezését követően visszaalakulhat. Az első stádiumban a szem erei meszesedni kezdenek, a körülöttük lévő hüvely megvastagszik. Később, a második stádiumban az erek fala megvastagszik, az erek kereszteződésénél az artériák nyomják a vénákat, míg a harmadik stádiumban a károsodott szakaszokon vizenyő és vérzés jelenik meg. Ez a vérellátási zavar okozza az ideghártya érintett területeinek elhalását, ami már látásproblémákat eredményez: szabálytalan, homályos foltok jelennek meg a látótérben. A legsúlyosabb stádiumban már komoly látótérkiesés, látásromlás jelentkezik.

szemfenék vizsgálat magas vérnyomás erek
A szemfenék vizsgálatához pupillatágítás szükséges. Fotó: Getty Images

A szembevérzés az első intő jel

Az emberek többsége sokszor a szem bevérzései kapcsán gondol magas vérnyomásra. A bevérzések oka többnyire az, hogy az emelkedett vérnyomás megterheli az erek falát, főleg a vénákét, a hirtelen kiugrás pedig akár azok megrepedéséhez is vezethet. A szembevérzés alatt sokan az ijesztő kötőhártya-vérzést értik, ami azonban néhány hét alatt következmények nélkül teljesen eltűnik, de ez lehet az első figyelmeztető jel. Ennél sokkal veszélyesebb lehet az üvegtesti vérzés, amely kapcsán a vérzés betör az üvegtestre, aminek további súlyos következménye lehet, ami a látást veszélyeztetheti. A vérzés sűrűségétől, mennyiségétől és elhelyezkedésétől függően homály, folt jelenik meg a látótérben. Ezért az ismert magasvérnyomás-betegeknek szükséges a félévente vagy szükség esetén sűrűbb szemfenéki vizsgálat szemnyomás méréssel, valamint a laborvizsgálat és a rendszeres vérnyomás kontroll.

Így zajlik a szemfenék vizsgálat

A fájdalmatlan szemfenék vizsgálat során pupillatágításban, egy speciális eszköz segítségével a szemfenékre irányítjuk a fényt, majd az onnan visszatükröződő kép alapján ítéljük meg a szemfenék, illetve az erek állapotát – magyarázta dr. Csobay Ildikó. A szemészorvos kifejtette, ehhez a vizsgálathoz szemcsepp segítségével tágítják ki a pupillát. A pupilla ugyanis úgy működik, mint egy blende – minél tágabb, annál nagyobb mögöttes terület válik láthatóvá. A vizsgálat során a beteg a gép egyik oldalán ül, az orvos pedig vele szemben. A fejet az áll- és homloktámaszhoz kell szorítani, a szemeket nagyra kell nyitni, és a kért irányba kell tekinteni. A pupillatágítás után a látás több órán át homályos marad, ezért az írás, olvasás, autóvezetés nem javasolt.

A vizsgálat bármilyen jellegű panasz vagy akár tünetmentesség esetén is indokolt lehet, és nagyon fontos információkkal szolgálhat nem csak a szemészorvosnak, de az alapbetegséget kezelő orvosnak, magas vérnyomás esetén tehát a kardiológusnak is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!