Mi ellen véd a zöld tea?

Egy japán tanulmány szerint a zöld tea fogyasztása csökkenti a szív- és keringési betegségek illetve az ezek következtében fellépő halálozás kockázatát. A több mint negyvenezer résztvevővel készült kutatás azt is kimutatta: ugyanez nem igaz a rák kialakulására illetve az ezzel kapcsolatos halandóságra.

A kutatók állatkísérletekből kiindulva embereken végzett kutatások során azt vizsgálták, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása preventív szer-e rák és kardiovaszkuláris betegségek ellen. A tanulmányban (The Ohsaki Study) több miont negyvenezer, 40-70 éves ember vett részt, a kutatók az 1994 és 2005 közötti teafogyasztás orvosi és társadalmi-gazdasági adatait illetve a halálozási arányokat vizsgálták.

Azoknál, akik naponta öt vagy több csésze teát fogyasztottak, az alkalmankénti teaivókhoz képest - akik naponta egy csészénél kevesebbet ittak - 16 százalékkal csökkent a halálozási kockázat és 26 százalékkal csökkent a halálos szív- és keringési betegségek kialakulásának veszélye. Nőknél a kockázatcsökkenés még magasabb volt: a szív- és keringési betegségek tekintetében 31 százalék.

A teafogyasztás és a rákhalandóság közötti összefüggés nem volt kimutatható. A fekete teának vagy a félig fermentált teának a vizsgált paraméterekre nem volt hatása.

A tanulmány szerzői a zöld tea kedvező hatásait mindenekelőtt a benne található polifenolok antioxidáns hatásaira vezetik vissza. Elképzelhető a zöld tea kedvező befolyása olyan betegségekre is, mint a magas vérnyomás és a túlsúly.

Bíztató, hogy a kutatók úgy vélik, a növény helyesen alkalmazva esetleg egy kedvező árú és hatásos szer lehet ezeknek a súlyos betegségeknek a megelőzésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!