Magas vérnyomást okoz az álmatlanság

A magas vérnyomás kezelésének legfőbb célja az olyan súlyos következmények megelőzése, mint a szívinfarktus és a stroke. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológusa az alvás minősége és a vérnyomás közti összefüggésekről beszélt.

A Mayo Klinika kutatásai szerint az álmatlanság, illetve a nem kielégítő alvás magasabb éjszakai vérnyomásértékeket okoz. Azért is érdemes foglalkozni ezzel a jelenséggel, mert a Centers for Disease Controll and Prevention nevű amerikai szervezet szerint a nem megfelelő alvás már népegészségügyi méretű probléma. A klinika kutatói 19-36 év közti, normál súlyú, egészséges pácienseket vizsgáltak 16 napig. A 4 napos felvezetés után 9 napig részben csökkent alvásmennyiséget (4 órát), részben elég alvást (9 órát) engedélyeztek nekik. Ezek után 3 napig tartott a levezető fázis. Mindeközben végig kontrollálták a vérnyomásukat.

Az eredmények szerint, míg a kielégítő alvás alatt az átlagos érték 105/57 Hgmm volt, addig a megzavart fázisban 115/64 Hgmm. Ezt valószínűleg az okozza, hogy míg normál esetben a vérnyomás éjszaka lecsökken, addig a zavart alvás esetében alig következik be csökkenés. Ugyanez igaz a pulzusra is.

A nem jó alvás árulkodó jelei Időnként mindenkinek lehetnek álmatlan éjszakái, vagy olyan időszakok, amikor többször riad fel vagy nehezebben tud elaludni. Mikor kell azonban komolyabb lépéseket tenni az alvászavarok megoldásának érdekében? Kattintson, kiderül! A nem kielégítő alvás ráadásul más problémákat is okoz. Azok, akik nem alszanak eleget (megfelelő minőségben), jóval nagyobb eséllyel néznek szembe a cukorbetegséggel , az elhízással , a depresszióval, bizonyos daganatos betegségekkel, valamint romlik az életminőségük és a teljesítményük.

Akik nem alszanak eleget, jóval nagyobb eséllyel szenvednek magas vérnyomástól, cukorbetegségtől, elhízástól és depressziótól

Akik nem alszanak eleget, jóval nagyobb eséllyel szenvednek magas vérnyomástól, cukorbetegségtől, elhízástól és depressziótól

Tippek a kielégítő alváshoz

  • Estére csökkentsük a fénymennyiséget, hogy ezzel előkészítsük a szervezetet az alvás időszakára.
  • Ha lehet, tartsuk alacsonyan a hőmérsékletet a hálószobában, ez éjszaka optimálisan 18-19°C.
  • Gondosan válasszuk meg a takarót és a párnát, gyakran cseréljünk ágyneműt.
  • Csendesítsünk le mindent magunk körül, zajban nem lehet kielégítően aludni.
  • Kapcsoljuk ki az elektromos berendezéseket a hálószobában, a retina fényreceptorai ugyanis jeleket küldenek az agynak, így megzavarva az alvás ritmusát.

Miért kell kezelni a magas vérnyomást?

A magas vérnyomást feltétlenül kezelni kell a komoly szövődmények elkerülése érdekében. Mindazonáltal a betegeknek ajánlatos a gyógyszereken kívül az orvos életmódra vonatkozó tanácsait is elfogadnia és betartania - hangsúlyozza dr. Marton Anna. Az életmódnak ugyanis önmagában is megelőző vagy akár gyógyító hatása van. Kutatások és napi tapasztalatok is bizonyítják, hogy túlsúly esetén a testsúlycsökkentés, a sóbevitel optimalizálása és a rendszeres fizikai aktivitás fokozása jelentős vérnyomáscsökkenést eredményez. Azt is egyre több adat bizonyítja, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzás elhagyása kedvezően hat a vérnyomás értékeire.

Szélsőséges diéták helyett javasolt a sokoldalú, kiegyensúlyozott, de zsírban, olajban, cukrokban, szénhidrátokban szegény étrend . Ugyanakkor ajánlott a zöldség, gyümölcs, hal és sovány húsok, mérséklet mennyiségben teljes kiőrlésű gabonatermékek, diófélék rendszeres fogyasztása.

A nem gyógyszeres kezelési formák közül a túlsúly esetén alkalmazott testsúlycsökkentés a leghatékonyabb: már 3 kilós súlycsökkenés szignifikánsan csökkenti nemcsak a vérnyomást, de a kóros vérzsír-, vércukor- és húgysavszintet is. Például 10 kiló fogyás a szisztolés vérnyomásértéket 5-15 Hgmm-rel mérsékli. A rendszeres, heti minimum 3x1 órás vagy napi minimum 30 perces testmozgás pedig 3 hónap után olyan sportadaptációs mechanizmusokat indít el a szervezetünkben, mely szintén igen kedvező hatással úgy a vérnyomásértékekre, mint a többi anyagcsere eltérésre.

Ugyanakkor nemcsak a stressz és alvásmegvonás hat a vérnyomásunkra, szív- és érrendszeri szövődményekre, hanem fordítva is igaz: a vérnyomás optimalizálása önmagában is pihentetőbb alvást, javuló stressz-toleranciát, általánosságban nyugodtabb habitust eredményez.

A legfontosabb teendő azonban a kardiológus felkeresése, aki a megfelelő kivizsgálás után személyre szabottan megállapítja, pontosan milyen életmódbeli és terápiás lépésekre, esetleges speciális körültekintésre van szükség a vérnyomás rendezéséhez és a lehetséges következményes betegségek kivédéséhez.

Forrás: Oxigen Medical

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!