Csökkenti a vérnyomást a vegetáriánus étrend

A húsmentes étrendnek számos pozitív egészségügyi hatása van. Japán tudósok most azt is megállapították, hogy a magas vérnyomást is csökkenti, legalább annyira, mint a sószegény étrend vagy néhány kilónyi testsúlyvesztés.

Az oszakai kutatócsoport összesen 39 korábbi tanulmány eredményeit vetette össze. A hét klinikai kísérletben és 32 megfigyeléses kutatásban összesen közel 22 000 alany vett részt. A megfigyelt étrendekben egyáltalán nem szerepelt hús, tojás és tejtermék azonban igen.

Úgy találták, hogy a "mindenevőkkel" szemben a húsmentes étrendet követők vérnyomása alacsonyabb volt. A csökkenés mértéke azonos volt azzal, mintha valaki sószegény diétát követett volna, vagy 5 kilónyi túlsúlytól szabadult volna meg. A vérnyomás-csökkenés ráadásul a koszorúérbetegség okozta halálozás rizikójának 9, míg a szélütés okozta halálozás kockázatának 14 százaléknyi csökkenésével járt együtt.

A szakemberek többféle magyarázatot is találtak arra, miként csökkentheti a vérnyomást a vegetáriánus étrend. A húst kiiktatóknak általánosságban alacsonyabb a testtömeg-indexe , és ritkább közöttük az elhízott. Az étrendjük rostban gazdagabb, zsírban viszont szegényebb, mint a mindenevőké.

Más kutatások szerint a vegetáriánus étrend káliumban gazdag, nátriumban viszont szegényebb - vagyis összességében egészségesebb, mint a húst is fogyasztók étrendje.

Csökkenti a vérnyomást a vegetáriánus étrend (Fotó: Europress)

"Mindenképpen további kutatásokra van szükség, hogy megállapíthassuk, milyen összefüggések vannak bizonyos ételek és mikrotápanyagok, valamint a vérnyomásunk között. Az azonban biztos, hogy nagyon szoros kapcsolat van az étrendünk és az egészségünk között" - foglalták össze a japán szakemberek.

A kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.