Veszélyes időszak ez az asztmásoknak

Nehéz most az asztmások helyzete, a levegőben lévő pollenek miatt nagy veszélyben vannak Mucsi János, a Légúti Betegek Országos Egyesületének elnöke szerint. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos védőoltások beadása kiemelten fontos az érintetteknek.

Az asztmások számára különösen veszélyes a mostani időszak a pollenek, leginkább a parlagfű miatt - mondta el az Inforádiónak Mucsi János. A szakember kiemelte: a kritikus szakasz már elkezdődött és nagyjából az első fagyokig fog tartani.

Megváltozott a kezelési irányelv

Aki allergiás a parlagfű pollenjére, pontosan tudja, hogyan kerülheti el a kellemetlen tüneteket. Azonban az allergiások egy részénél a komoly odafigyelés jóval a parlagfűszezon előtt elkezdődik. Részletek itt .

Mint azt Mucsi János leszögezte, a beteg állapotától függ, hogy milyen gyakran megy kontrollra: általánosságban elmondható, hogy az asztmásokat évente legalább egyszer látja tüdőgyógyász. Az orvosok meghatározzák, hogy milyen gyógyszert használjon a páciens a mindennapokra, és mire van szükség sürgősségi gyógyszerként. "Újdonság az asztma kezelésében, hogy két évvel ezelőtt megváltozott az irányelv. Korábban csak hörgőtágítót is lehetett 'tűzoltásként' használni. Ma már ezt nem javasoljuk, mert az nem hat a gyulladásra" - hangsúlyozta a tüdőgyógyász.

Veszélyes időszak ez az asztmásoknak.
Veszélyes időszak ez az asztmásoknak. Fotó: Getty Images

Mucsi János azt mondja, a betegnek úgy kell használnia a megelőző gyógyszerét, ahogy az orvosa előírta. Ha pedig allergiás , legyen tisztában azzal, mik a problémát okozó allergének, és próbálja meg elkerülni azokat.

Vakcinák, amelyeket be kellene adatni

A tüdőgyógyász a védőoltások fontosságáról is beszélt. Az influenza elleni védőoltás mellett minden asztmásnak meg kellene kapnia legalább egyszer a tüdőgyulladás, illetve a szamárköhögés elleni védőoltást, és természetesen a koronavírus elleni vakcina beadatása is lényeges Mucsi János szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!