Udvaron, ne párnák közt

A kisállattartás napjainkra igazi divattá vált. Cicák, kutyusok alszanak egy szobában, egy ágyban kis gazdijaikkal. Azonban tudnunk kell, hogy az ő biológiai környezetük más: jobban érzik magukat az udvaron, mint a tollpárnák közt.

A kisállattartás napjainkra igazi divattá vált. Cicák, kutyusok alszanak egy szobában, egy ágyban kis gazdijaikkal. Kellenek nekünk, embereknek ezek a hű társak, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy az ő biológiai környezetük más: jobban érzik magukat az udvaron, mint a tollpárnák közt.

Ruhára nincs szükségük, hisz van bundájuk, ami alatt a bőrük is kiválóan szellőzik.

Melegben persze ők is örülnek egy kiadós lubickolásnak, ez azonban ne a mi fürdőkádunkban történjen. Az állatok maguk is rendszeresen tisztálkodnak, nyalogatják a szőrüket, a végbelüket. Ezért semmiképp se engedjük, hogy kisgyermekünk puszilgassa kis kedvencét. Háziállatainktól könnyen kaphatunk még bélférgeket is, a fertőzés útja a tápcsatorna. A behatolás kapuja a száj, sokszor a körmök alatt megragadt féregpetéket nyeli le a kicsi, s egy esetleges gyógyult állapot után saját magát is visszafertőzheti. Bélférgesség esetén különösen ügyeljünk tehát, hogy rövidre legyenek nyírva a körmök. Jól nézzük meg, hol homokozik gyermekünk, mert sok lelkiismeretlen kutyatartó hagyja, hogy az eb a játszótéri homokozóba ürítsen.

Muszáj kihajtani!

Amikor a családban valakit érint a betegség - akár cicát vagy kutyust -,

érdemes az egészségeseknek is felkeresni az orvost. Nálunk, a mérsékelt égövön leggyakoribb féregfertőzések a lapos- és fonálférgek okozta megbetegedések. A féregellenes hatású vegyületek vagy megölik, vagy kihajtják azokat. Eltávolításuk történhet a bélperistaltika, illetve a nedvtermelés fokozásával. A legtöbb hatékony féreghajtó hosszú évszázadok során, tapasztalati úton, a természetes anyagok közül került a terápiába, mint például a páfránykivonat vagy a gránátalma kérgének alkaloidja. Napjainkban szintetikus vegyületek használatosak a kezelésre, de sajnos ezek sem csak az élősködőkre hatnak, hanem sok esetben a gazdaszervezetre is, ezért kell nagyon óvatosnak lennünk, és ezért nem alkalmazhatók terhesség, szoptatás idején. Általában 2-3 napos szedés szükséges, majd 1-2-3, illetve 4 hét múlva esetlegesen ismételnünk kell a kúrát a biztos siker elérése végett. Mindig féregre specifikus a gyógymód, ezért sem kaphatók recept nélkül e szerek.

Külön törölköző!

A horgas szájú vagy bányaféreg például súlyos vérszegénységet okoz, melyet a gyógyulás után kúrálni kell. A cérnagiliszta nőstényei pedig a végbélbe vándorolva erős viszketést okoznak, ott ahol szétszórják a petéket. A vakaródzással pedig - figyeljünk rá a kisgyermeknél - megtörténik az újrafertőződés. Fontos a higiéniai rendszabályok betartása: személyenkénti törülköző használata, alsóneműk folyamatos fertőtlenítése.

A népgyógyászatban 100-150 gr. friss tökmagot darálva cukorral és vízzel vettek be, utána hashajtást alkalmaztak. Legyengült szervezetűeknek és terheseknek is ajánlották.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.