A pulzoximetria egy nem invazív és fájdalommentes vizsgálati módszer, amely a vér oxigéntelítettségi szintjét (oxigénszintjét) méri. Segítségével még a legapróbb változások is gyorsan kimutathatók azzal kapcsolatban, hogy az oxigén milyen hatékonyan jut el a szívtől a test más részeihez.
Mi a pulzoximéter?
A vizsgálati módszer során alkalmazott eszköznek, a pulzoximéternek több típusa van. A legelterjedtebb egy viszonylag kicsi, csipeszszerűen kialakított készülék, amely a vér oxigénszintje mellett a pulzust is méri. Leggyakrabban a kéz valamelyik ujjára csíptetik fel, szükség esetén pedig a lábujjra és a fülcimpára is rögzíthető. A szakemberek általában ezt ajánlják otthoni használatra - pár ezer forintért már beszerezhető, kezelése pedig nagyon egyszerű -, de klinikai környezetben (sürgősségi osztályokon, kórházakban, orvosi rendelőkben) is alkalmazzák. Létezik még kézi és asztali pulzoximéter is, amelyek viszont a fentebb említett változatnál bonyolultabbak: több adatot mutatnak, nem véletlen, hogy az asztali pulzoximéter például leginkább kórházi felhasználásra készül.
Mire jó a pulzoximéter?
A pulzoximéter által mért egyik érték, a pulzus a percenkénti szívverések számát jelenti. Általában életkortól, egészségi állapottól függően a percenkénti 50 és 100 közötti pulzusszám tekinthető normálisnak. Kiemelendő, hogy a szív egy perc alatti összehúzódásainak számát a szív ingerképző központja határozza meg, amelynek működését számos idegi és hormonális tényező, valamint sok egyéb faktor is befolyásolja. A pulzus rendszeres vizsgálata egyébként azért fontos, mert nemcsak az általános egészségi állapotunkról adhat képet, hanem akut és a mélyben meghúzódó, krónikus panaszokról is.
A másik érték, amit az eszköz vizsgál, a vér oxigéntelítettsége, azaz az oxigénszaturáció. Ez tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy a vörösvértestek mekkora hányadát használják fel a lehetséges oxigénszállító kapacitásuknak. A normál véroxigénszint a pulzushoz hasonlóan sok tényezőtől függ, és egyénenként eltérő lehet. Általánosságban azonban elmondható, hogy a megfelelő érték - vagyis az az oxigéntelítettségi szint, amely a sejtek (és a szervezet) egészségének megőrzéséhez szükséges - egészséges emberek esetében 95 százalék fölött van. A vér oxigéntelítettségének mérése különösen hasznos azok esetében, akik a vér oxigénszintjét befolyásoló betegségben szenvednek: ilyen például a koronavírus-fertőzés , a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), az asztma, a tüdőgyulladás, a tüdőrák, a vérszegénység, a szívroham vagy szívelégtelenség, illetve a veleszületett szívhibák.
A pulzoximetria az orvostudomány számos területén használatos. Alkalmazható annak mérésére, hogy az adott páciensnél mennyire hatékony egy új tüdőgyógyszer, vagy a kiegészítő oxigénterápia, de segítségével az is könnyebben eldönthető, hogy szüksége van-e a betegnek légzéstámogatásra, illetve, hogy mennyire hasznos számára a lélegeztetőgép. Szedálást igénylő műtéti beavatkozások alatt vagy után is használnak pulzoximétert az oxigénszintek ellenőrzésére, sőt, az eszközzel fel lehet mérni, hogy valakinek a szervezete hogy bírja a fokozott fizikai aktivitást. A pulzoximéter az alvási apnoé diagnosztizálásában is segíthet: megmutatja ugyanis, hogy a betegnél jelentkezik-e alvás közben légzéskimaradás.
Hogyan működik a pulzoximéter?
A pulzoximéter felhelyezés után a bőrön keresztül adott hullámhosszúságú fénnyel világítja meg a vért, miközben egy érzékelő figyeli, hogy a vér mennyi fényt nyel el. A véroxigénszintet a visszavert fény mértéke alapján határozza meg az eszköz, és emellett természetesen a pulzus aktuális értékét is megmutatja.
Mire kell figyelni a pulzoximéter használata közben?
Bár a pulzoximétert pontos és megbízható eszközként tartják számon, vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják a mérést (leginkább a csipeszszerű változat és a kézi pulzoximéter esetében). Ilyen például, ha a beteg mozog mérés közben, rosszul van felhelyezve az eszköz, esetleg túl hideg végtagra vagy lakkozott körömre rögzítjük azt. Szintén ronthat a pontosságon, ha a betegnek perifériás keringési zavara van, vagy szén-monoxid-mérgezést kapott. Ideális esetben a mérést szobahőmérsékletű helyiségben (kb. 20-25 Celsius-fok), és olyankor kell elvégezni, amikor a páciens nyugalmi állapotban van.
Felhasznált források: healthline.com ; Szegeti Tudományegyetem: Orvostechnika és monitorozás - Egyetemi tankönyv
