Nem a túl nagy tisztaság az allergia oka

Az Otthoni Higiénia Nemzetközi Tudományos Fórumán (IHF) elhangzott előadás megcáfolta azt a széles körben elterjedt mítoszt, hogy az allergia rohamos terjedéséért a túlzott higiénia és a steril környezet tehető felelőssé.

Az új tanulmány szerit a mikrobiális "régi ismerőseinkkel" történő kevesebb érintkezés lehet az egyik alapvető kiváltó oka nem csak az allergia rohamos terjedésének, hanem az olyan súlyos krónikus gyulladásos betegségeknek is, mint az egyes típusú diabétesz, vagy a szklerózis multiplex, mivel ezek a betegségek mind az immunrendszer nem megfelelő szabályozásából erednek.

"Helytálló a korábbi felvetés, miszerint a mikrobiális környezettel történő érintkezés rendkívül fontos szerepet játszik az immunrendszer szabályozásában, azonban nem állja meg a helyét az a széles körben ismert elmélet, mely szerint a tisztább, sterilebb otthonokban élő gyerekek körében nagyobb az allergia és az asztmás megbetegedések előfordulási aránya" - közölte Sally Bloomfield professzor, a London School of Hygiene munkatársa, a tanulmány egyik szerzője a Liverpoolban tartott Fertőzés Megelőzés 2012 elnevezésű konferencián.

Dr. Rosalind Stanwll-Smith, a London School of Hygiene kutatója és a tanulmány másik szerzője szerint sem helyes a túlzott sterilitással összefüggésbe hozni az allergia és az egyéb krónikus gyulladásos megbetegedések kialakulását, mivel ez sok esetben ahhoz vezethet, hogy a szülők szándékosan kiteszik magukat és gyerekeiket olyan kórokozóknak, amelyek akár komoly betegségeket is okozhatnak.

Graham Rook professzor, a tanulmány harmadik szerzője úgy véli, hogy allergia és gyulladásos megbetegedések ugrásszerű elterjedése részben azzal magyarázható, hogy a kőkorszaktól kezdve fokozatosan elvesztettük az érintkezést azokkal a mikrobákkal, melyekkel régebben rendszeres kapcsolatban voltunk. Ez a folyamat pedig a genetikai tényezők mellett a modern életmód, azon belül az étrend megváltozása, a környezetszennyezés, a stressz és az inaktivitás hatására jelentős mértékben felgyorsult az utóbbi időkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!