Az asztma kontrollálható

Az asztma a légutak krónikus gyulladt állapota. Nem gyógyítható, de kezelhető betegség.

Idén már 10. alkalommal rendezik meg az Asztma Világnapját. Az Asztma Világnapját minden év májusának első keddjére szervezik annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet e krónikus betegségre, és elérjék e kór hatékony kezelését világszerte. Az ide év "Az asztma kontrollálható" szlogen jegyében zajlik.

Az asztma korunk egyik népbetegsége. Világszerte 300 millió embert érint, Magyarországon 2005-ben 196 ezer asztmás beteget tartottak nyilván a tüdőgondozói hálózatban, és évente 8 ezer új esetet regisztrálnak. Az eddigi tendenciák alapján kijelenthető, hogy az asztmás betegek aránya évtizedenként 50 százalékkal nő.

Mi az asztma?

Az asztma a légutak krónikus gyulladt állapota. Sajnos nem gyógyítható, de kezelhető betegség. A betegség alapját képező krónikus légúti gyulladást azonban hatékony gyógyszerterápiával kontroll alatt lehet tartani. Éppen ezért lett a 2007-es Asztma Világnap jelszava is az, hogy "az asztma kontrollálható".

Miért van egyre több asztmás beteg?

Az asztma régóta ismert betegség, már az ókorban is feljegyezték, ám tendenciózusan egyre több ember betegszik meg benne. Ennek oka a modern, civilizált életformában keresendő, kiváltó okai többek között a magas légszennyezettség, a dohányfüst, és az allergének elszaporodása.

Asztma Világnap

1993-ban indult az a nemzetközi kezdeményezés, amelynek központi témája az asztma hosszú távú kezelése - ennek megfogalmazott céljait a Nemzetközi Asztma Irányelvben rögzítették (Global Initiative for asthma - GINA). Orvosok és közegészségügyi szakértők dolgoznak annak érdekében, hogy csökkentsék az asztmásokat ért hátrányokat. A GINA által kiadott diagnosztikai és kezelési útmutatókat a világ számos országában, így Magyarországon is a helyi adottságoknak megfelelően érvényesítik.

Az első Asztma Világnapot 1998-ban a GINA, az Európai Tüdőgyógyász Társaság és a WHO támogatásával rendezték meg. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az asztmás betegségek számának növekedésére, tájékoztassa a betegeket az asztma gyógymódjairól, folyamatos együttműködésre buzdítsa a betegeket orvosaikkal, hogy ezzel növelje az asztmával kapcsolatos tünetek megértését. Az asztmával küzdő emberek is élhetnek egészséges társaikhoz hasonlóan teljes életet, hiszen az asztma kontrollálható betegség.

"Az Asztma Világnap lehetőséget nyújt arra, hogy kampányszerűen hívja fel az emberek figyelmét az asztmával kapcsolatos problémákra. A betegség az érintettek mindennapjait befolyásolja, az asztma enyhe formájában is romlik az életminőség. Az olyan kezdeményezések, mint az Asztma Világnap - amikor a betegek és egészségügyiek nem kórházi vagy rendelőintézeti körülmények között találkozhatnak egymással - fontos szerepet játszanak a tájékoztatásban és a tudatformálásban." - mondta dr. Uhereczky Gábor, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet pulmonológusa.

Az asztma kezelés célja, hogy az asztmás beteget kontrollált állapotban tartsuk. Mit jelent a kontrollált állapot?

• Nincs, vagy minimális asztmás tünete van.

• Nem ébred fel éjszaka.

• Nem kellett, vagy csak minimálisan kellett használni a hörgőtágító gyógyszerét.

• Képes normális fizikai aktivitást vagy mozgást végezni.

• Normális a tüdőfunkciós tesztek eredménye.

• Egyáltalán nem fordul elő tüneteinek fellángolása.

A 2007-es Asztma Világnap fő üzenete "Az asztma kontrollálható", összefogásra sürgeti az egészségügyi kormányzatot, az egészségügyben dolgozókat, a betegeket és az egész társadalmat, hogy mindenki a maga módján segítse az asztma kontroll elérését, hogy ezáltal a betegek teljes életet élhessenek.

2007-04-30 09:02

Forrás: Weborvos

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!