A vizelet elárulja, mi történik a tüdőben

A súlyos asztmások vizeletének kémiai összetétele eltér az enyhe és közepes asztmásokhoz, illetve az egészséges személyekhez képest is, és ez új utakat nyithat a gyógyszeres kezelésben.

Az asztma egy hörgőszűkülettel járó krónikus betegség, amely súlyos esetben allergiával nehezített. Érintettjei a jellemzően rohamokban jelentkező hörgőszűkület miatt köhöghetnek és fulladhatnak, légzésük sípoló lehet. A betegeknél elsősorban a kilégzés problémás. A légvételi nehézségek hátterében az áll, hogy a hörgőnyálkahártya az asztmára jellemző gyulladás miatt megduzzad, a hörgőket pedig a simaizmok görcsös összehúzódása beszűkíti. Az asztma gyakorisága Európában 5-7 százalékosra tehető. Hazánkra is ez az adat lehet jellemző, de nem minden asztmás van nyilvántartva.

asztma
A kutatók fontos részletre jöttek rá az asztmával kapcsolatban. Fotó: Getty IMages

Európai kutatók most fontos felfedezést tettek, amely hatékonyabb kezelést eredményezhet a világ 262 millió asztmás betegének. Dr. Stacey Reinke (ECU) és Dr. Craig Wheelock (Karolinska Intézet, Svédország) által vezetett kutatásban 11 ország több mint 600 résztvevőjének vizeletmintáit elemezték. A cél az volt, hogy azonosítsák a krónikus, súlyos asztma különböző altípusait, és jobban megértsék a működésüket. Definíciójuk szerint súlyos asztma akkor fordul elő, ha valakinek az asztmája nem kontrollálható, annak ellenére, hogy nagy mennyiségű és/vagy többféle gyógyszerrel kezelik.

Az asztma jobb megértéséhez a szervezet kémiai profiljának felállítására volt szükség. Az egyéni "metabolizmus" vizsgálata pillanatfelvételt ad az egyén aktuális fiziológiai állapotáról, és kiváló betekintést nyújt a betegség folyamataiba. A vizelet-metabolizmus alapján alapvető különbségeket azonosítottak az asztmások energia-anyagcseréjében.

Lényegében arról van szó, hogy a vizelet elárulja, mi történik a tüdőben.

A kutatócsoport felfedezte, hogy a súlyos asztmásoknál csökkent egy bizonyos típusú metabolit, az úgynevezett karnitin. A karnitinek fontos szerepet játszanak a sejtek energiatermelésében és az immunválaszokban. További elemzések megállapították, hogy a karnitin anyagcsere alacsonyabb volt a súlyos asztmásoknál. Ezek az új eredmények segíteni fogják a kutatókat abban, hogy új, hatékonyabb terápiákat dolgozzanak ki az asztmások számára.

A tudósok tervei szerint, tovább fogják vizsgálni a karnitin anyagcseréjét, hogy hatékonyabb, asztma elleni gyógyszereket fejlesszenek ki – számolt be az eredményekről a Medical Express egészségügyi szakportál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.