Jobb apa, akinek kisebb a heréje

Az atlantai Emory Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy egyes férfiak miért veszik ki a részüket sokkal jobban a gyermeknevelésből, mint mások. Meglepő eredményeik szerint az aktívabb apaszerep a herék kisebb méretével jár együtt.

"Tudjuk, hogy a modern nyugati társadalmak azon csemetéi, akiknek az apjuk jobban kiveszi a részét a nevelésből, sokkal jobban fejlődnek szociális, pszichológiai értelemben, valamint lexikai tudást illetően is. Ennek ellenére a férfiak egy része mégis úgy dönt, hogy nem érdekli a gyermeknevelés" - mondta a kutatást vezető James Rilling, aki munkatársaival eredetileg az agyi funkciókban kereste az összefüggés kulcsát.

A apa milyen gyakran cserél pelenkát , fürdeti a kicsit, vagy viszi őt orvoshoz.

Befolyásolhatja az apaságot a hereméret

A szakértők ezután fMRI segítségével vizsgálták a férfiak agyi aktivitását is, miközben a gyermekükről különböző hangulatban készült fotókat mutattak nekik: boldog, szomorú és semleges arckifejezéssel. Strukturális MRI-vel megmérték a résztvevők heréjét is. Az eredmények alapján a kisebb heréjű és alacsonyabb tesztoszteronszintű férfiak jobban kivették a részüket a gyermeknevelésből: intenzívebb idegi választ mutattak utódjaik képének látványára.

Bár az adatok szerint a herék mérete összefügg az apaszereppel, a kapcsolat iránya egyelőre nem tisztázott. "Előfordulhat, hogy a gyermeknevelésben jobban érintett férfiak heréje az idők során összemegy" - magyarázta Rilling professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!