Szemszárazság: így kezelhető

Kipirosodó, viszkető, irritált szemek, homályos látás - ezek a szemszárazság leggyakoribb tünetei. A jelenséget nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert súlyos szövődményei lehetnek, de szerencsére könnyen tehetünk ellene!

A szemnek percenként többször is szüksége van arra, hogy "visszanedvesítsék": ez nemcsak a kényelmünkhöz szükséges, de ahhoz is, hogy megfelelően láthassunk. Ezt a visszanedvesítő feladatot a könny látja el, amely egy optikai törőközeg. Ha a könnyfilm mennyisége csökken, vagy minősége megváltozik, akkor a szemgolyó felszínén mikroszkopikus méretű sérülések keletkezhetnek, amelyek egy idő után nemcsak kellemetlenséget okoznak, de viszketéssel, kipirosodással, gyulladással, emellett a látás romlásával is együtt járhatnak. A száraz szem-szindróma alakulhat ki ha a nedvesítő rendszer működésében zavar következik be. Ennek oka lehet valamilyen belgyógyászati-immunológiai betegség, gyógyszerszedés mellékhatása, de okozhatják környezeti tényezők is, például a klimatizált, száraz levegő. Az emelkedett életkor, illetve a kontaktlencse-viselés is a leggyakoribb okok közé tartozik.

Olyan tevékenységek, melyeknél ritkábban pislogunk vagy megerőltetjük a szemünket, szintén fokozhatják a panaszokat - ezek közé tartozik a hosszú ideig történő számítógépezés, a tévénézés, az olvasás vagy autóvezetés. A tünetek rosszabbá válhatnak szeles, poros időben, füstös helyiségekben, illetve olyan helyeken, ahol nagyon száraz a levegő.

Pár perc szünet

A szemszárazság kezelésének célja a szemfelszín nedvesen tartása és ezáltal a tünetek megszüntetése. A legfontosabb, legelső feladat megállapítani a nem megfelelő nedvesítés okát, és lehetőség szerint megszüntetni ezt. Ha a szem szárazságát valamilyen betegség okozza, akkor ennek kezelésével, karban tartásával általában megszűnik a szem szárazsága is, ha pedig a gyógyszerszedés miatt alakulnak ki a problémák, akkor egy másik készítményre való áttérés is javíthat az érintett állapotán.

Ha a környezetünk okolható a szem kiszáradásáért, például azért, mert nagyon száraz a levegő az irodában vagy poros környezetben dolgozunk, akkor megfelelő párologtató működtetésével vagy védőszemüveg viselésével csökkenthetőek a tünetek. Ha a számítógép monitora vagy olvasás, tanulás miatt érezzük a kellemetlenséget, akkor egyszerű dolgunk van: tartsunk szünetet! Dőljünk hátra lehunyt szemmel néhány percre, relaxáljunk - ezzel nemcsak a szemünket, de az agyunkat is felfrissíthetjük. Ha pedig autóvezetés közben érezzük, hogy ég a szemünk, saját és mások biztonsága érdekében is érdemes néhány percre félreállni.

Könny a flakonból

A száraz szem kezelésére több terméktípusból választhatunk: többek között műkönny-oldatok, síkosító kenőcsök, újranedvesítő cseppek és permetek állnak a száraz szemtől szenvedők rendelkezésére. A hagyományosan alkalmazott készítmények egy része egyszerű vízalapú, érösszehúzó tartalmú oldat. Ezek hűsítő hatással vannak a szemre és a szem vörösségét és a könnyezést csökkenthetik. Az érösszehúzók azonban a szemszárazságot fokozhatják, így csak rövid ideig enyhítik a panaszokat!

A műkönnyek jelentős előnye a viszkozitás-növelőkből származik, amelyek a könnyfilm stabilitását szolgálják és megelőzik a könny párolgását. A könny-oldatok megnövelt viszkozitása a többi aktív összetevő szemfelszínnel történő közvetlen érintkezésének idejét is meghosszabbítja. Ezeket - típustól függően - naponta többször is, szükség szerint alkalmazhatjuk, azonban tudni kell, hogy nem mindenkinek válik be egy-egy bizonyos típus, így lehet, hogy kísérleteznünk kell az egyes termékekkel. A legegyszerűbb és a legtöbb embernek gyors enyhülést nyújtó készítmény az úgynevezett fiziológiás sóoldat , ám ez tartós szemszárazság esetén (ha gyakran visszatér a kellemetlen érzés) kevésnek bizonyulhat.

A gélek segítik a szem síkosítását és elősegítik a könnyfilm épségét. Ezen anyagok a szemfelszín hőmérsékletétől megolvadnak és a szemcseppeknél nagyobb viszkozitásukból kifolyólag hosszabb ideig a szemfelszínen maradnak. Sűrűbb összetételük miatt átmeneti látászavart okozhatnak, ezeket inkább éjszakára használjuk!

Ha valamilyen anatómiai elváltozás okozza a szemszárazságot (például a könnycsatorna zavarai, elzáródása, esetleg szemhéjproblémák), akkor természetesen ezt az okot kell megszüntetni, általában műtéti segítséggel, de tartósan viselhető, speciális kontaktlencsék is segíthetik a szem folyamatos visszanedvesítését.

Köszönjük dr. Bana Ildikó szemész-kontaktológus segítségét a cikk elkészítésében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.