Miről árulkodik a PSA-vizsgálat?

Rosszindulatú daganatos betegségek esetén kulcsfontosságú a gyógyulási esélyek szempontjából, hogy az elváltozást korai stádiumban diagnosztizálva, minél hamarabb elkezdődhessen az érintett beteg kezelése. A prosztatarák kapcsán egy vérből kimutatható tumormarker, az úgynevezett prosztataspecifikus antigén vizsgálata nyújthat akár életmentő segítséget.

Magyarországon évente több mint 4500 férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, túlnyomó többségében az 50 év feletti korosztályban. Az esetek mintegy harmadában már csupán előrehaladott stádiumban derül fény a problémára, így a hazai halálozási arány is magasabb a prosztatarákbetegek esetében, mint amit az európai uniós átlag mutat. Fontos lenne tehát, hogy a férfiak e tekintetben is kellő figyelmet szenteljenek egészségük megőrzésére. Ehhez 50 éves kor felett egy-két évente javasolt prosztatarákszűrésen részt venni. A szűrés egyrészt egy urológiai vizsgálatból áll, amely során a szakorvos ujjal tapintja ki végbélen át a prosztatát, másrészt egy laboratóriumi vizsgálatból, amely a prosztataspecifikus antigén (PSA) szintjének meghatározásán alapul.

laborvizsgálat, vérvétel, psa, prosztataspecifikus antigén
A prosztataspecifikus antigén emelkedett szintje többféle prosztatabetegségre is figyelmeztethet. Fotó: Getty Images

Miben rejlik a PSA jelentősége?

Mutatjuk, melyek a prosztata leggyakoribb megbetegedései és milyen tünetek jelezhetnek bajt.

A PSA egy fehérje, amely kizárólag a prosztata szöveteiben termelődik, és amelynek elsődleges funkciója, hogy folyékonyabb állagot biztosítson a férfiak ondójának, javítva ezáltal a megtermékenyítés esélyét szexuális együttlétek során. A PSA éppen ezért főként az ondóval ürül a szervezetből, egy kisebb mennyisége ugyanakkor a véráramba is bekerül, ami lehetőséget teremt arra, hogy vérvizsgálattal nyomon kövessék szintjének alakulását. Ez azért fontos, mert bár PSA-t éppúgy termel egészséges állapotban is a prosztata, mint amikor rosszindulatú elváltozás alakul ki a szervben, jellemző ugyanakkor, hogy utóbbi esetben fokozódik a fehérje kiválasztódása. Magyarán az emelkedett PSA-szint a vérben prosztatarákra utalhat.

Érdemes azonban hozzátenni, hogy a PSA-szint-mérés önmagában nem nyújt elegendő információt a pontos diagnózis felállításához. Egyfelől azért nem, mert az emelkedett értékek hátterében nemcsak prosztatarák, hanem a többi között jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, illetve prosztatagyulladás is állhat. Másfelől előfordulhat, hogy a teszt álnegatív eredményt ad, azaz már kialakult rosszindulatú elváltozás mellett sem minden esetben látható emelkedett PSA-szint. Ami viszont a vizsgálat mellett szól, hogy mindent egybevetve egy gyors és egyszerű, a páciens számára kevés kellemetlenséggel járó lehetőséget kínál a prosztatarákszűrésre. Amennyiben pedig az eredmény betegség gyanúját veti fel, további urológiai vizsgálatokkal tisztázható az eltérés kiváltó oka, így potenciálisan korai stádiumban, akár tünetmentesen is felfedezhetővé válhat a prosztatarák.

Felmérések szerint átlagosan négyből három esetben nem rákos elváltozás felelős a magas PSA-értékekért. A prosztatarák fennállásának igazolására legtöbbször biopsziát végeznek a kezelőorvosok. Az eljárás során egy apró szövetdarabot távolítanak el a szervből szövettani vizsgálat céljából. Emellett képalkotó vizsgálatok, így ultrahang vagy mágnesesrezonancia-vizsgálat is segítheti a pontos diagnózis meghatározását. A prosztatarákszűrésen túl a PSA-vizsgálat hasznos információkkal szolgálat a prosztatarák kezelése hatékonyságának nyomon követésében, valamint a betegség esetleges kiújulásának ellenőrzése terén egyaránt.

Hogyan zajlik a PSA-vizsgálat?

A prosztataspecifikus antigén kimutatása hagyományos vérvételt követő laborvizsgálattal történik. A helyes mérési eredmények érdekében javasolt, hogy a páciens a vérvételt megelőző 48 órában ne végezzen megerőltető fizikai tevékenységet, illetve ne létesítsen szexuális együttlétet. Nem javasolt továbbá lefolytatni a mintavételt fennálló húgyúti fertőzés esetén, valamint rektális prosztatavizsgálatot, prosztatamasszázst, biopsziát követően. A teljes PSA-szint kimutatása mellett klinikailag értékes információkat nyújthat a szabad PSA meghatározása. A fehérje ugyanis vagy más fehérjékhez kötődve, vagy szabadon kering a véráramban. Magasabb rákkockázatot jelez, ha magas PSA-szint mellett alacsony a szabad PSA aránya.

A laborvizsgálat eredményeinek kiértékelése minden esetben szakorvos feladata, aki szükség esetén további vizsgálatokat javasolhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!