Vérnyomást mér a tévé

Az egyik elektronikai világcég várható fejlesztési tervei között szerepel ez a nagyon hasznos kezdeményezés, amely főleg a magatehetetlen, nehezen járó idős betegeknek jelenthet ez nélkülözhetetlen segítséget.

Nem egyszer az életüket is megmentheti az az újítás, amely a televíziót - összekötve a számítógéppel - különféle egészségügyi mérésekre teszi alkalmassá. A beteg egészségi állapotát így rendszeresen figyelemmel kísérheti az orvosa, aki akár ezer kilométerrel arrébb lakhat - olvasható a stockholmi Metro újságban.

Az újfajta szolgáltatást lehetővé tevő készüléket motivációs televíziónak nevezik.

A szisztémát a repülőgépeken és űrhajókon vezették be először, tehát már létezik gyakorlati példája.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra