Friss hazai kutatás a koleszterinről (x)

Eddig is köztudott volt a tény, miszerint számos embert érint a magas koleszterinszint problémája. Most egy országos kutatás más tényekre is rávilágított a koleszterinnel kapcsolatban.

A Magyar Szív Egyesület azon nemzetközi statisztika mentén indította el az idei év elején kutatását, hogy a népesség 60%-ának magas a koleszterinszintje, 40 év felett pedig már 10-ből 7 ember érintett.

A Gfk Hungária által végzett felmérésből az derült ki, hogy a vérnyomásról és a vércukorról sokkal többet tudunk általában, mint a koleszterinről. Az emberek például mindössze 7 százaléka van tisztában azzal, hogy a koleszterinszint normálértéke 5 mmol/liter alatt van.

Felmerül a kérdés, hogy miért tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk a koleszterinnel. A válasz az, hogy semmi testi tünete nincs a magas koleszterinszintnek - erről azonban a lakosságnak még a fele sem tud. Ez pedig azért veszélyes, mert a tartósan magas koleszterinszint szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet. Szerencsére ezzel a ténnyel már 88 százalékunk tisztában van.

Ez azonban a legnagyobb ellentmondás is egyben: tudjuk, hogy veszélynek vagyunk kitéve, és nagy rá az esély, hogy nekünk is magasabb a koleszterinszintünk a normálisnál - mégsem teszünk semmit.

Reménykeltő tény viszont, hogy 10-ből 9 ember megjelölte a megfelelő táplálkozást, és 10-ből 6 ember a mozgást, mint két módot, amivel megelőzhető és csökkenthető a magas koleszterinszint. Már csak alkalmazni kéne az elméletet...

www.koleszterinszint.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.