Fájdalmas csomók a bőr alatt. Ez lehet az oka!

A tenyérzsugort a kötőszövetes hártyának a jóindulatú daganatos megbetegedése okozza. Először csomók, göbök alakulnak ki, majd ezek a csomók sugárszerűen, az ujjak irányába húrokba rendeződnek.

A Dupuytren-kontraktúra a tenyér bőre és vékony zsírrétege alatt elhelyezkedő bőnye (kötőszövetes hártya) betegsége. Sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a probléma a tenyér hajlítóinait érinti, pedig erről szó sincs, a bőnye ezek fölött és zsírréteg alatt helyezkedik el - derül ki a dr. Szabó Zsolt PhD, baleseti sebész, kézsebész főorvos által lektorált cikkünkből .

A betegség hátterében genetikai okok húzódnak meg: egyértelműen igazolt, hogy a tenyérzsugor kromoszómákhoz kötötten, recesszív módon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a kórkép nem feltétlen érint minden generációt.

Első tünetként a tenyérben egy göb, azaz egy csomócska jelenik meg a bőr alatt. Kezdetben ez nem vált ki panaszokat, maximum a teniszütő, kapa, kalapács vagy kormány fogásakor okozhat kellemetlen nyomásérzékenységet. Ritkán, az esetek talán 10 százalékában a kis göb fájdalmas is. Idővel a csomócska elkezd növekedni. Hogy mikor, azt nagyon nehéz megmondani, van, akinél egészen lassan, 10-15 év alatt jön csak létre tenyérből kiemelkedő, az ujjat követő, azt behúzó húrszerű képződmény. Másnál a húrképződés fél-egy év alatt létrejön.

Mivel a betegség kiváltó oka nem ismert, megelőzésére sincs lehetősége. Szűrésére sincs mód, mert egyelőre nem tudják, mely kromoszómával öröklődik a probléma. Másrészt az ilyen jellegű genetikai szűrések nagyon komoly etikai kérdéseket vetnek föl, hiszen ez a betegség nem olyan súlyosságú, ami a magzat elvetetését indokolhatná .

Új cikkünk a Dupuytren-kontraktúráról szól

A betegségnek egészen a közelmúltig három klasszikus kezelési módszere volt. Az elsőnél a bőr alatti húrt műtéttel több szinten átvágták, átmetszették. Ez a módszer a panasz legegyszerűbb, legrégebbi kezelési módja, hátránya az, hogy a tenyérzsugor a beavatkozás utáni öt évben akár 50-60 százalékos eséllyel is újra kialakul. Nézze meg, milyen más kezelési mód van erre a betegségre, illetve mik a gyógyulási esélyek. A cikket ide kattintva olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?